Időjárásjelentés #7

2011.10.02. 11:42

Hát, vissza kellett olvasnom, hogy mégis mennyiben változott a #6-os jelentés óta a helyzet... de őszintén szólva: nem sokat. :)

Tényleg olyan átmenettelenek az évszakok itt. Még mindig hűvöskés-kellemes a hőmérséklet, több-kevesebb esővel. Tegnap pl. 5-10 perces megszakításokkal végig esett. Amúgy jól nézett ki (bentről :) ): ahogy zubog az eső, aztán csak szemerkél, majd pár perc után újrakezdi.

A felhők is a szürke-szivárvány minden lehetséges árnyalatában tűnnek fel. Egyik ír kollégám furán nézett, amikor ecseteltem neki, mennyire szeretem nézegetni a felhőket, de aztán amikor rámutattam, konkrétan mit is kedvelek bennük, végülis egyetértett velem. :)

Ha már szivárvány, akkor szót ejtek az igaziról, Írország egyik jelképéről is: sokszor előbukkan, nem ritka a "teljes szivárvány" sem - az esős aszfaltról visszatükröződő napsütés feletti "isteni boltív" tényleg fel tudja villanyozni az egész napot :)

Szerző: Zheran

Szólj hozzá!

Címkék: idojaras

Ma "nagykörutat" tartottunk, beugrottunk pár boltba. Tescoba rendszeresen járunk, szóval arról is van némi infonk. Úgy gondoltam, a mai nap eseményein keresztül miért is ne írhatnék az itteni "shop-kultúráról"... :)

Első megállónk Dun Laoghaire-ben az "Argos" nevű bolt volt. Ez lényegében egy "majdnem mindent megvehetsz" típusú hely. A konyhai eszközöktől a TV-n át a számítógépig szinte tényleg mindent. Hatalmas nyomtatott katalógusuk van, és természetesen neten is lehet rendelni. Házhoz ritkán szállítanak, csak bizonyos típusú termékeknél áll ez az opció rendelkezésre - leginkább el kell fáradni boltjaik egyikébe és a kiválasztott (vagy előrendelt) termékeket ott vehetjük át. Érdemes "lefoglalni" a cuccokat, mert valamikor tényleg nincs az adott telephelyen minden.
Ami érdekes és fontos még az Argosban, hogy a "telephely" lényegében egy raktár, kis ügyféltérrel. Nincsen kirakva hosszú polcokra a választék: pár akciós/új termék, ennyi. A "vásárlás" úgy történik, hogy odamegyek egy érintőképernyős terminálhoz, és vagy beírom a megrendelés számát (amit emailben és SMSben is elküldenek ingyen) - vagy a katalógus alapján bepötyögöm a termékkódokat. Ezután fizetek - én eddig csak kártyával fizettem, készpénzzel azt hiszem csak a főpultnál lehet - aztán a kis nyugtán megmondják, mi a számom, melyik pultnál fogják kiadni a cuccokat és várhatóan mikor.

A rendszer tökéletesen működik. Alig kell pár eladó, kell egy-két raktáros és ennyi. Persze azért megcsavarják az írek ezt is, mert az aktuálisan jelen lévő hölgy nem engedte, hogy én pötyögjem be a számomat, azt ő akarta valamiért.... persze mosolyogva, előzékenyen! Amikor pedig megjöttek a dobozok, amíg lepecsételte a nyugtát a pultos, addig megkért, hogy értékeljem a munkájukat egy kis terminálon. Mire végeztem, már vihettem is a dolgaimat...

Már nem először jártam itt, úgyhogy a "szokásos örömmel" távoztam.

Következő állomásunk az Ulster Bank volt. Igen, szombaton is vannak nyitvatartó fiókok (viszont összességében kevesebb fiók van, mint Magyarországon egy-egy banknak). Sor nem volt, és nem átallottam megint gyorsan végezni. :)

Ezután némi egzotikum következett - bementünk ugyanis a belvárosba a "magyar boltba" - alias Paprika Stores... :)
Az üzlet maga kicsi, de jó zsúfolt. Van minden, ami kellhet: kolbász, tejföl, csokik, fűszerek. Kicsit meghökkentő volt ennyi idő után az ismerős márkákkal zsúfolt polcokkal találkozni. A boltban természetesen magyarok az eladók és az éppen ott vásárló emberek is mind magyarok voltak - legközelebb megkérdezem, hogy mennyi "nem-magyar" jár oda :)

A termékfelhozatal elég vegyes amúgy - vannak dolgok, amiket simán meg lehet venni itteni boltban is (a fűszerek többségét is!), olcsóbban. Csipszet nem értem, miért árulnak - aki nem tud választani a szupermarketenkénti 2 sornyi "chips" közül, az megérdemli, hogy 3-szoros áron jusson "Chio"-hoz :)
Persze a kolbász, szalámi, túró "felbecsülhetetlen érték", de aranyáron is van. Szilvi pár perces nézelődés után vette észre, hogy "magyar társasjáték" is van, és "jéé, itt mindenki magyarul beszél" :D Az élet apró örömei :)

Vettünk túrós táskát, amit helyben sütnek - a Túró Rudit sem lehetett kihagyni - és végre találtam őrölt szegfűszeget, ami eddig hiánycikknek bizonyult. Készülve a télre, horogra akadt egy mézeskalács-, és egy forralt bor fűszerkeverék is. Pár apróság után a cérnametéltet is kipipálhattuk :) Érdekes módon egyik "sorstársunk" rengeteg fűszert vett, pedig hát azért ezek nagy többsége tényleg kapható itteni boltokban is. Bors, majoranna, tárkony mind van, és jobb áron is, máshol... dehát biztos mások a "hazai ízek" Kotányis csomagolásból :D

A vásárlóerő "sajnos" a megszokott volt. Nem mondom, hogy kiglancolva kell "bótba menni", de szinte mindenki tréningruhában volt - azért ez persze az írekre is jellemző néha, csak általában mondva öltözködnek igényesebben.

Vicces momentum volt, hogy cívódásunkra "válaszolt" egy honfitársunk, ilyet azért amúgy ritkán élünk át az írek között csacsogva: L.: "- Vehetünk túrót, de minek?" - Ismeretlen benyögte: "- Hogy csinálj neki túrós tésztát!" :DDD

Fizetés után bevágódtunk a kocsiba, megettük a túrós táskákat, aztán húztunk tovább a következő állomásunkra: a Cornelscourt-i "Dunnes Stores"-ba. Ez - ha jól tudom - a legnagyobb Dunnes errefelé. Már írtam erről a fajta boltról párszor, de azért pár érdekes dolgot még kiemelnék:

Nos: tele van eladóval. Nem kell várni, hajkurászni, ha kérdésünk van... ott vannak (egyébként ez szinten minden boltban így van). Segíteni úgy-ahogy tudnak... azért itt is volt már a "ha nem találják a polcon, akkor nincs" típusú válasz, de van, aki a raktárba is bekukkant, ha kell - és mind kérés nélkül elkísér a megfelelő polchoz.

Másik érdekesség: a ruha-, és háztartási osztályon a kassza (Pay Point) általában "középen" van. Ez azt jelenti tehát, hogy a kosarunkkal a bevásárlótér közepére megyünk, ott fizetünk, majd a szatyrokkal megpakolt kocsival a bolton keresztül kimegyünk. Nem a bejáratot "torlaszolják el" a kasszák. Valahogy ez a felépítés azt sugallná, hogy "szétlopják a szemüket" - de ezek szerint mégsincs így.

Amivel pedig szinte kivétel nélkül mindenhol találkoztunk: nem engednek hosszú sorba állni. Ha látják, hogy 3 ember "feltorlódott", jön az újabb kasszás, esetleg még kettő, és eloszlatják a "tömeget". Biztos vannak keményebb időszakok, de a Tescoban sem találkoztam még eddig háromnál több emberes sorral.

Nem szeretek összehasonlítgatni, de mégis mi mást tehetnék: a "ha nem tetszik valami, lehet menni máshová vásárolni" típusú attitűd itt nem divat. A vevőnek itt igaza van - de inkább ne is legyen lehetősége reklamálni... ha már magyarázkodni kell, akkor az már félig vesztes ügy. Itt nem a szolgáltató tesz szívességet azzal, hogy elfogadja a vásárló pénzét...

Elkezdődött a suli

2011.09.04. 18:33

Ahogy már írtam korábban, amint bejött az ősz, varázsütésre elkezdődött az iskola... Vagy fordítva? Mindegy :)

Szóval Szilvi csak felvette az iskolatáskáját, az egyenruháját és már indult is a Scoil Mhuire-ba...

Na persze ez számunkra nem volt ilyen egyszerű. :)

Még nyáron, az utolsó héten kaptunk egy listát a bevásárolandó cuccokról, ami elég részletes volt: pár könyv és rengeteg füzet, még egy közeli, Bray-i boltot is ajánlott a cetlike. Eddig rendben is volt minden, elmentünk, kipengettük a majd' 100 eurot a kezdőszettre - még egy fém ír furulya is beletartozott :)
Amúgy ez csak az egyik fele volt a dolgoknak, mert a suliban a tesztekre, fénymásolásokra, szülői munkaközösségre és egyéb költségekre még beszedtek az első héten potom 55 eurot, ja, és fejenként 10 euroért kapnak a gyerekek kölcsön tankönyvet a - gondolom - drágábbik fajtából. Ez utóbbi egyébként új ötlet, gondolom a megszorítások miatt már gondolnak itt is arra, hogy esetleg minek vegyen mindenki meg egy olyan típusú könyvet, amit pl. csak olvasni kell...

Innen azonban teljesen tanácstalanok voltunk. Még a múlt tanévre vonatkozóan volt egy listánk a "szünetekről", amiben a nyári szünet végét augusztus 30-ban határozták meg, azonban ebből nem tudtuk meg, hogy valójában, pontosan mikor is kezdődik az új tanév. Arról meg pláne nem kaptunk információt, hogy hová kell menni, ki lesz az új tanárnő, meg egyáltalán, van-e ilyen, hogy évnyitó, szülői értekezlet, varróklub, miegymás :D

Szóval négyesben, felmálházva indultunk útnak, közben egyre sűrűsödve láttunk piros-kék egyenruhás gyerekeket, úgyhogy magabiztosabban közeledtünk az objektumhoz.
Azt már gondoltam, hogy nem a "régi, megszokott" bejárathoz kell állni, mert ott az 1-2-osok voltak kitáblázva, így kizárásos alapon a másikhoz mentünk. Ott Szilvi felfedezni vélt pár osztálytársat, de bizonytalansága alaposan átragadt ránk is :)

Aztán eljött az idő, kijöttek a tancsinénik, majd sorban, ki-ki a maga hangereje szerint felolvasta a saját névsorát. Ebből kifolyólag lényegében semmit nem értettünk, de ezzel nem voltunk egyedül, mert pár másik "bevándorlós" anyuka is ott toporgott a gyerekével. Ekkor már csak valami "igazgatóhelyettes"-féle segédkezett, kezében a listamásolatokkal.

Szóval türelmesen vártunk, kérdezősködtem, majd még két gyerek társaságában a harmadik osztályosok felé vettük az irányt. Itt még egy utolsó kérdés, "igen, Szilvi itt lesz", és hál' Istennek végre bejutottunk a tanterembe (amely amúgy hasonlított a 2-osra, pici asztalok körül 3-4 gyereknek van hely). Egy cuki, elöl ülő kislány már integetett is Szilvinek, hogy ott van egy hely, úgyhogy oda le is csüccsent, én meg közben ultraaggodó szülő módjára, nagy kutyaszemekkel ecseteltem, hogy Szilvi még csak márciustól jár ide, tud-e erről a tanerő, stb. de ő maximálisan megnyugtatott, hogy jó kezekben lesz a csemete. Szilvi is erőre kapott, a korábbi pár krokodilkönnycsepp már fel is száradt, én pedig húztam ki, nehogy súlyosbítsam a helyzetet :D

Ezután még a tornateremben megvettük az ún. leckefüzetet (elvileg ebbe vezetik be a tanárok a napi leckét és a szülők ebben üzengethetnek a tanárnéninek, ha van valami közlendőjük - és fordítva), majd megkönnyebbülve hazaindultunk... Ez azért sokkal könnyebb volt, mint év elején - és talán még annál is, mint amire amúgy számítottunk :)

Ja, és nem volt himnuszos évnyitó, se szülő értekezlet, se miegymás :)
Talán picit homályosabb volt így az egész nekünk, "újonnan érkezetteknek", de érdekes módon így is működik a rendszer :)
 

Új munkahely

2011.09.03. 13:28

Sokat nem akarok időzni a témánál... na nem azért, mert nem fontos, hanem szimplán azért, mert ezt a blogot technikailag bárki olvashatja és volt már a világtörténelemben példa arra, hogy valakit egy blogbejegyzés miatt rúgtak ki... :)

Szóval, röviden összefoglalva: munkahelyet váltottam. Alapjában véve nem volt gond az előzővel: jó munkakörülmények, kedves kollégák, érdekes munkakör - de sajnos a cégnek adódtak némi gazdasági problémái, ami egyelőre közvetlenül nem érintett senkit... viszont ha esetleg mégis erre került volna sor, akkor nagy kakiban lettünk volna: se megtakarítás, se biztonsági tartalék - még két hét munkanélküliség is komoly gondokat vetett volna fel... Így úgy gondoltam, én lépek előbb, és - ha már amúgy is átlag heti 2-3 állásajánlat érkezik az emailemre, akkor miért ne próbáljak szerencsét... :)

Össze is jött, az első kiszemelt cég (najó, azért olyat néztem ki, amire volt is esélyem és érdekelt is :) )...

Anyagilag összességében ugyanott vagyok: picivel több a fizu, de itt nincs céges ingyenmenza, pár hónapig kocsival kell bejárnom (Tallaght a kerület neve, olyan 20km az M50-esen), a család biztosítását én fizetem - de legalább biztos(abb) a gazdasági háttér és vannak kilátások (prémium, fizuemelés), amire a másik helyen egyre kevesebb esélyt láttam... :(

A kollegák itt is nagyon rendesek, bár újra kell szoknom az akcentusukat - péntekenként mindig beülünk valahová ebédelni, és az eddigi egy alkalommal csak úgy felületesen tudtam követni a beszédtémát... egyrészről a sport volt, amiről nekem kukkom sincs, másrészről iszonyú gyorsan és "íresen" követik el az angolt a szájukkal, szóval küzdök... de muszáj, mert ha befordulok, annál rosszabb lesz.

Jelenleg az iroda nem a legideálisabb: a cég költözés előtt áll és a mi csapatunk egy raktárépület belsejére "lát rá". Légkondi nincs (ez ebben az esetben pozitívum, mert legalább nem tudják fagyasztásra kapcsolni)... maga az irodaház pedig egy ipari park része, ahonnan a legközelebbi kajálda/bolt is 15 perc sétára van. Sebaj, az új hely jobb lesz a képek alapján... november a céldátum a "big move"-ra, de persze már felmerült a december is... egyes részlegek meg lehet, hogy csak januárban "move"-olnak :) Hiába, az ír építőipar sem a határidőkről szól :)

Még csak egy hete vagyok itt, de úgy érzem, jobb lesz... Őszintén visszatekintve, a másik céggel kapcsolatban mindig is voltak "fura megérzéseim"... úgy gondoltam, ez csak az idegen kultúra miatt van - de beigazolódtak az intuíciók... Remélem ez esetben sem kell csalódnom se magamban, se másban ;)

Közeledett a majd' két hónap vége, és végül elérkezett a 29-e is: a nap, amikor Szilvi hazajött Magyarországról :)

Nem tudom, hogy ki volt idegesebb... Szilvi, az egyedül utazó, a nagyszülők, akiknek fel kellett pakolniuk a repülőtéren, vagy az Anya, aki még sosem volt ennyi időt a lánya nélkül... Najó, én is izgultam, ráadásul nekem a 29-e volt az első napom az új munkahelyen (erről még majd írok), plusz még sosem voltam a reptéren kocsival, meg úgy egyáltalán... na! :)

Mindenesetre a hétvégén már mindenki tűkön ült, egy halom instrukció ment ide-oda Skype-on keresztül, ki-mit-hová pakoljon, mire kell figyelni, stb.

Eredetileg úgy volt, hogy csak én megyek ki a reptérre, mert a gép hivatalos menetrend szerint este 8:55-kor érkezik - és Szonja napirendjét nem akartuk felborítani... De L. annyira izgult, hogy nem bírt volna otthon ücsörögni, így kiment az egész család a Dublin Airport-ra :)

Egy ideig néztük a FlightRadar oldalán, ahogy közeledett a kis lurkó, végül Amszterdam után kicsivel fogtuk magunkat, és elindultunk mi magunk is :)

Az odaút meglehetősen eseménytelen volt... az M50-es kifejezetten unalmas (mégiscsak egy autópálya), egyedül a díj"kapu" hozott egy kis izgalmat: ez az a pont, ahol tulajdonképpen "beblokkolják" valamilyen trükkös kamerarendszerrel, hogy használtam a pályát. Ha csak ettől északabbra, vagy csak délebbre utazgatok, akkor ingyenes a dolog. Picit fura is, hogy miért nem csinálják azt az emberek, hogy valamilyen úton-módon ezt a pár kilométeres szakaszt kikerülik (a magyarok biztos így tennének), de az itteniek igazából letojják... az a pár euro megéri nekik, hogy ne kelljen csalinkázni mellékutakon. Meg ezzel támogatják is az autópálya karbantartását :)
Szonja, a késői időpont ellenére, mintha sejtené, mi is lesz, érdeklődve figyelte az eseményeket...

Bár jó előre utánanéztem, hol, mennyiért lehet parkolni, a reptéren elég világosan fel volt festve, merre is kell menni. Hamar be is parkoltunk és még bőven időben odacammogtunk az érkezési kapuhoz.

A "meeting point"-nál összetalálkoztunk egy magyar családdal, hasonló cipőben jártak, mint mi: (kicsit nagyobb) hugica, apa-anya várta a Magyarországon nyaraló 9 éves csemetéjüket :) Dumáltunk kicsit, aztán kb. 20 perccel a landolás után végre odaszaladt hozzánk az időközben lebarnult, és jól "megnyúlt" Szilvike! Szonja visongott, Szilvi szeme csillogott... Tényleg hihetetlen, mennyit tud változni egy ennyi idős gyerek 2 hónap alatt :)

Elkezdtünk csacsogni, de aztán gyanússá vált, hogy mégis hol is van a "kísérő" ugye (na meg a nagy poggyász :) ) - aki olyan 20 méterről integetett, hogy ugyan menjünk már oda :D Mutogattam neki az útlevelet (ugyanaz az ír nő volt, aki "felvette" a Szilvit odaútnál), ő meg kérdezte, hogy "Hol van itt az ön neve?"... megmutattam a papirosán, bólogatott, letépte és mehettünk utunkra... Fő a biztonság :)
Na mindegy, megszoktam már a lazaságot az írektől...

A kocsi felé menet Szilvi rögtön megjegyezte, hogy "itt már tél van?" :D Hát igen, a magyar kánikula után tényleg annak hathatott a kellemes őszi, esti ír szellő :D Én már tényleg annyira megszoktam - sokszor nem is tűnik már fel az, ami ideérkezéskor még megborzongatott.

A kicsi kocsit is most látta először a nagyobbik lurkó, mázlinkra tetszett neki kívül belül :)

Sajnos a visszaút már nem volt olyan nyugis - Szonja ekkor döbbent rá, hogy neki már rég aludnia kéne... és ezt folyamatos nyökögéssel és "vircsafttal" adta tudtunkra... úgyhogy Szilvivel sokat nem tudtunk dumálni - csak élveztük, hogy végre rendeltetésszerűen használja az ülésmagasítót a gazdája :)

Szétpattanó dobhártyákkal, de végtére is hazaérkeztünk. Szilvi már a bevezető úton előre örvendezett az ismerős dolgoknak, jó érzés volt, hogy tényleg otthon érzi magát "otthon" :) (Megjegyzés: Szonja az utolsó száz méteren zuhant álomba... :D )

Az egész nap fáradalmait még ellensúlyozta a sok öröm-, és izgalomhormon, Szilvi husilevest evett, közben magyarázott és magyarázott és magyarázott... :) Kivettük a csomagokból család által bepakolt "ajándékokat" és próbáltuk magunkba szippantani az elmaradt időt, amíg nem volt itt a nagyobbik hercegnő :)

A helyzetet fokozandó, odaadtuk Szilvinek az ajándékát (egy Nintendo DSi -t), szóval teljes eufóriában volt mindenki :D

Végül csak elérkezett az este és mindenki befeküdt a saját, itthoni ágyába... bár mi még egy ideig még dumáltunk, és - mint utóbb kiderült - Szilvi is még pötyögtette kicsit a Nintendoját "titokban"... :) - persze tudtunk róla, dehát ilyenért haragudni, másnap úgyis még "szünet" volt: egy teljes napja volt a mi kis világjárónknak, hogy "akklimatizálódjon", ugyanis szerdán már el is kezdődött a suli...

De a lényeg megvolt: újra együtt, teljes létszámban a család - nincs már hiányérzet napközben, újra ismerős zsivajok töltik be a házat, valahogy mindenki nyugodtabb is, és ezek a dolgok a legfontosabbak... pótolhatatlanok :)

Időjárásjelentés #6

2011.09.03. 11:27

Megérkezett az ősz. Pont, ahogy elkezdődött az iskola, szinte egyik napról a másikra - az itteni időjárási változékonysághoz képest - hirtelen megváltozott minden.

Javarészt borúsak a napok, az utóbbi 4-5 napban csak percekre láttuk a Napocskát. Sokszor/többször esik, most már több vízmennyiséggel - bár egész napos esőket még így sem láttunk. Ezek az esők viszont valahogy sokkal "frissebbek"... bár a kocsiból vagy a házból éltük át nagy részüket, mégis volt egyfajta "kiállnék picit ázni" érzésünk közben :) Az itteni őslakosságot megfigyelve ők is hasonlóan érezhetnek: legtöbbjüket meg sem hatja, ha lezúdul az ég... Aki kocog, tovább fut, aki meg csak úgy megy, előveszi az ernyőt, vagy felteszi a kapucnit, és kész. Picit megértettük, miért tud hiányozni egy angolnak ez az óceáni éghajlat - persze nekünk úgy sosem fog :D

Azért azt hozzá kell tenni, hogy a hőmérséklet nem változott számottevően. Egyedül a napsütés hiánya érződik meg - a ház sem tud annyira felmelegedni... és szégyen-nem szégyen: volt, hogy augusztus végén az esti fürdetésre picit befűtöttünk.

Már értem, miért mondták, hogy mostanában a tavasz a legszebb évszak itt... Ha továbbra is ilyen, vagy még ilyenebb lesz az ősz meg a tél, akkor bizony össze kell szednünk a maradék D-vitamin készleteinket :D

Farmoltunk

2011.08.04. 12:09

Hosszú hétvége volt a legutóbbi - megérkezett az augusztusi "csak-úgy-adjuk" bank holiday.

Ennek örömére szombaton hétágra sütött a Nap is, így úgy döntöttünk, kirándulunk egyet. Na ez a döntés azért nem született meg egykönnyen, mert jól beleéjszakáztunk a péntekbe, így hulla fáradtan ébredtünk... Hiába, öregszünk már :D

Szóval összekapartuk magunkat L-el - Szonja ugye mindig útra kész - és elindultunk következő kiszemelt áldozatunk felé: a Glenroe Farmra.

Szonja imádja az állatokat - még csak 1 éves múlt, de bőszen gagyarászik a sétáló kutyákkal és már "ugrabugrál" a babakocsiban, ha meglát messze egy cicát - szóval gondoltuk, lásson egy kis vidéket, meg aztán mi is kiváncsiak voltunk, mi van egy ilyen helyen.

Az út eseménytelen, de gyönyörű volt. Ismét Greystones irányába mentünk, és annyit leszűrtünk, hogy bizonyos esetekben megéri megkerülni +10 km hozzáadásával Bray-t, mert itt bizony dugó volt szombat kora délután :(
Nagy nehezen átvergődtünk a nehéz szakaszon, és majdnem eltévedtem, amikor kiderült, hogy nem is - rendesen ki volt táblázva a bejárat és megérkeztünk a szépen kialakított füves parkolóba.

A "farm" maga inkább "túrista-látványosság", mint működő gazdaság. Ez már az elején látszódott, mert a belépőjegy-vásárlós pult mellett kisebb ajándékbolt tolakodott az arcunkba. A szokásosan kedves úriember kellemes időtöltést kívánt, adott térképet és figyelmünkbe ajánlotta a nemrég született kisdisznókat a bajárat utáni kis ólban :)

Megvártuk az "előző turnust" (egy kislánynak annyira tetszettek a cocák, hogy alig bírt elszakadni tőlük :) ), majd begurultunk a kavicsoson át a kijelölt helyre. Ez már hamisítatlan vidék volt: egy ól, a maga sötétségével - és hát: büdösségével :)
Kis infralámpa világította meg a kis vakarcsokat, hátul "anyuka" szoptatott bőszen. Kivettük Szonját a kocsiból, hogy szemügyre vehesse a hempergőző "izéket", de vagy a sötétség, vagy a szag, vagy mindkettő miatt... de rövid körbetekintés után mérsékelt sírdogálásba kezdett :D Így pár fotó után búcsút intettünk és beljebb haladtunk a farmon.

A következő "állomás" egy relatíve nagy büfé volt: kinti sátor, kinti szabadtér és belső étkezde részekre bontva. Épp nem voltunk éhesek, ezért továbbmentünk, ahol a szép nagy "piknik terület" volt kialakítva: masszív padokkal, asztalokkal, körben pedig karámokban a farm állatai :)

Nagyon hangulatos volt, csak azt bántam, hogy pont most nem hoztunk se szendvicset, se hamuba sült pogácsát :D Sebaj, elnézegettük a sok babakocsit, meg tipegő/rohangáló gyereket, aztán egy kis állatsimogató felé vettük az irányt... ami épp nem 100%-osan funkcionált, merthát a sok nyuszi-hörcsög-kiscsibe/kiskacsa mind ketrecben volt, de azért Szonja észrevette őket és cukin "hintázott" nekik.

Itt már észlelhető volt a farm "oktató jellege"... táblák tartalmazták, mit illik tudni az itteni cukiságokról, na és persze volt kézfertőtlenítő, hozzávaló "Kezeket fel(mutatni), ki mosta meg?" írással. Nehogy szegény városi gyerekek belehaljanak pár nyusziszőrbe :D

A piknikezők körül mászkáltunk picit ezután. Tulajdonképpen nem volt sok állat, viszont azt jó volt látni, hogy mindnek szép nagy területe van. Kis szabadtéri állatkert volt ez, békés tehénnel, lovacskával és pónival - na meg az elmaradhatatlan szárnyasok: kacsa-liba-tyúk. Nyilván voltak juhok is, és találtunk egy darab kecskét is, akinek tábláján fontos információként szerepelt, hogy szeret nyájban lenni, a többiekkel együtt. Biztos a többiek ezt elfelejtették és itt hagyták :D

 

 

Miután Szonjának sikerült megsimiznie (ill. "hozzáérnie") pár állathoz, a "körút" felé gurultunk - merthát itt az is van. A kb. 1km-es út alatt elmentünk pár tábla gabona mellett (L. tippje a zab volt, én annyit tudtam csak, hogy biztos nem kukorica :D), miközben élveztük a tájat és mélyeket szippantottunk a mindig jelenlévő természet illatából. Útközben pici táblák adták az őket éppen olvasók tudtára, milyen növények, fák és kisállatok találhatók errefelé, és miért is hasznosak. A háttérben láttuk egy párszáz éves régi gazdaság romjait, majd egy takaros kis kertecskénél kötöttünk ki. Ez korántsem volt olyan rendezett és ritkaságokkal teli, mint amit Powerscourt-ban láthattunk, de a maga módján nagyon hangulatos volt. Pici padokra is le lehetett telepedni, nézegetni a vadasas virágokat, futókákat.

Továbbhaladva majdnem elmentünk egy "Secret Garden" tábla mellett... Hát igen, mégiscsak titkos ;)
"Bent", dús fák árnyékában, apró boszibábuk között volt egy fatrón, a bejáratnál pedig figyelmeztető tábla utasított minket csendre: elvégre tündérek aludhatnak itt...! :)
Nagyon kedves ötlet volt az egész, megérte felfedezni :)

 

 

 

 

Ezután elértünk a "körút" végére, ami nem is körút volt, hiszen ugyanazon az úton kellett visszamennünk - de nem bántuk, mert sokat tudtunk beszélgetni közben, a hullámzó gabonatáblák között megindult a fantáziánk és sződdögéltük terveinket a jövőre nézve ;)

Mire visszaértünk, picit megéheztünk, így vettünk egy szendvicset a büfében, amit meglepő módon csipsszel tálaltak... A melóhelyi menzán már kaptam hamburgert nachos csipsszel, de mindig megdöbbent, hogy "köretet" adnak egy szendóhoz :D

Befaltuk gyorsan, majd elindultunk kifelé, közben kedvesen kölcsönösen "sziá"-ztunk egy ott helyben felfedezett magyar családdal. Ilyenkor mindig eszembe jut, mondtunk-e valami kínosat :D Hiába próbálunk ugyanúgy beszélni magyarul is, mintha bárki értené körülöttünk, azért néha elkényelmesedünk és megengedünk magunknak pár poént - "úgysem értik" alapon... ;)

Utoljára egy múzeumnak kialakított "cottage house"-t néztünk meg - és ismét megállapítottuk, milyen szerencsések vagyunk: az a "felszerelés" és "kényelem", ami a 18-19. században volt elterjedt... háááát...
Ja, és megállapítottuk: az ír parasztháznak ugyanolyan "szaga" van, mint egy magyarnak :)

Távozóban még egy röpke pszichológiai kísérletet végeztem egy "Surprize Box"-al, amibe bele kellett nyúlni, de nem lehetett tudni, mi van benne... ;) Az eredményeket a heti Brit Tudósok Szaklapjában fogom publikálni :D

Nem volt más hátra, kifelé vettük az irányt, az ajándékboltban vettünk egy kisbarit Szonjának (azóta is a kedvence, még leszakított és később visszavarrt fejjel is :D ), lefotóztuk párszor a kocsit a szép zöld fűben, aztán hazagurultunk :)

Kis mellékszál: benne hagytam a kocsi ajtajában a kulcsot... Ott fityegett végig... :S De semmi sem történt... áldom a szerencsémet és a tényt, hogy Írország azért alapvetően tényleg biztonságos/becsületes ország :)

Összességében tehát jól éreztük magunkat... én picit többre számítottam, de kárpótolt mindenért, hogy láthatólag jól érezték magukat az állatok és nagyon szépen karban volt tartva az egész :) Még biztos visszajövünk, alig várom, hogy Szilvi előadhassa itt is a "jaaaajdecukimukiiii" műsorát ;)

Állatbarátoknak egy halom kép itt :)

Ki is megy a rossz oldalon?

2011.07.26. 20:24

Mai témánk a baloldali közlekedés lesz.

Gondoltam, "zsurnalisztikázok" egy cseppet, így megnéztem az első két Google találatot, ami a témával kapcsolatos: szerintem leginkább a Wikipédia idevágó cikke foglalta össze legjobban a tudnivalókat.

Érdekes volt olvasni, hogy az 1930-as évek végéig bizony a legtöbb országban és időben (a napóleoni Franciországot kivéve) a bal oldalon mentek a lovakkal, szekerekkel, robbanómotoros kütyükkel. Nekem ez az ok tetszik a legjobban: 

„Ha a kardot jobb kézzel forgatták, akkor a hüvelyt bal oldalon kellett viselni. Baloldalt viselt kardhüvellyel azonban fizikailag lehetetlen jobbról felülni a lóra. ... Ha viszont az ember bal oldalról száll lóra, akkor a lovat az út bal szélére vezeti, hogy felszállás közben ne akadályozza a forgalmat” – ezért természetes, hogy elindulása után is bal oldalon közlekedik.

De a tény maradt: valamiért Európa és (Észak-)Amerika egésze átállt a jobboldalra (csak semmi politika! :) ), így háttérbe szorította az emberiség mintegy harmadát - és kisebb gondot okozott a modern autógyártásnak is.

Persze ez semmiben nem módosítja a tényt: Írországban bizony jobb oldalt van a kormány az autók többségében, nekem is át kellett állnom hát.

Ezt több lépcsőben tettem meg: elméleti síkon már gyalogosként túl kellett élnem az úttesten való átkelést az első napokban. El nem tudtam volna képzelni, hogy tényleg így lesz, de mostanra elmondhatom: már rutinszerűen nézek jobbra, amikor úttesthez érek. Fél év kellett hozzá, de sebaj :)

A második lépcső az agyam (hehe, mindig ez a nagyzolás) felkészítése volt a konkrét vezetési élményre. A "coach bus"-on, ami a DARTtól vitt Cherrywoodba, esetlegesen más kocsijába ülve, mindig aktívan néztem a forgalmat, és próbáltam átállni lélekben.

Azt már a kocsivásárlós bejegyzésben leírtam, hogy azért mindennek ellenére izgis volt első alkalommal jobboldalt beülni a volán mögé. A magam mögött hagyott mérföldek után pedig egyre inkább megfogalmazódott bennem, miben/hogyan más ez:

Talán van abban valami, amit a Wikipédiás cikk is ír: maga az, hogy az út bal oldalán kell haladni, jobbról elsőbbséget adni a körforgalomban haladóknak, stb. - hót egyszerű. Kb. ahhoz hasonlíthatnám, hogy a tükörben is fordítva látjuk magunkat, mégis tudunk borotválkozni/sminkelni. Teljesen logikus.

Az már viszont nehézkesebb, hogy a jó kis megszokott mozdulatokat újraértelmezzük. Jobbra nézve ugyanis csak az eget, vagy az A-oszlopot látjuk, nem a középső tükröt :)
Egyik volt kollegám (Hi Zombee! :) ) többször bevágta a jobb csuklóját - váltás helyett ;) Ez velem speciel nem fordult elő, de a sutább kezemmel azért nehezebb "szúrni" egy hármast, vagy "visszapakolni" gyorsan kettesbe. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire megszoktam a "visszaváltás-kanyarodás" kettős mozdulatsorát.

Az elején picit bezárva is éreztem magam, mert ugye nem volt igazán tér a jobb oldalamon. Többekkel megesett (velem is), hogy automatikusan az út bal oldala felé húzódtam - gondolom önkéntelen reflex ez: "ne legyünk olyan közel a jobb oldali felezővonalhoz". Erre is külön figyelni kellett - a gumik nem szeretik, ha az oldalfalaikat is súrlódásnak tesszük ki :P

És az egészre rányomta a bélyegét az a fura érzés, ami akkor lengett körül, amikor először ültem egyedül kocsiba Magyarországon, friss jogsival: "nem éreztem a teret" magam körül, nem mindig tudtam, merre vannak az autóstársaim körülöttem - egyszóval nem volt olyan "biztonságos" érzés.

Ennek folyományaként persze óvatos voltam. Közben idegesített, hogy nem annyira élvezem a vezetést, többet vacakolok, hosszabbnak tűnik a reakcióidőm, "lekötöttek" az apróságok is. De nem akartam semmit sem a "rutinra" bízni - ami nyilván nem is volt... Hacsak az nem nevezhető annak, hogy pl. sávváltáskor automatikusan abba az irányba fordítom a fejem, amerre megyek - tükörtől függetlenül. Az ilyenek azért jól jöttek :)

Nagy segítségemre voltak az ír közlekedők is! Talán furának tűnik, de itt nincs "letolás az útról", tülkölés, bevágás, cikázás. Aki "bevág" elém, az 99%, hogy elszúrta és talán észre sem vette, hogy ott vagyok. Ha valaki nem indul el a zöldnél - várakoznak. Egyik - magát megnevezni nem kívánó - ismerősöm egy komplett zöldet mulasztott el, és senki nem dudált rá.

Nos, lehet, hogy a rosszul vezetést ezzel a türelmességgel kompenzálják az írek, de ez most kapóra jött nekem. Nem mintha kalamajkába keveredtem volna, de legalább bízhattam abban, hogy nem áll a seggembe a külső sávban 60-nál egy k*cs*g, és tudtam, ha esetleg egy Y-os fordulónál nem sikerül elsőre bepakolnom hátramenetbe az autót, akkor sem dudál az egyetlen "feltorlódó" autó. Sok türelmet tanultam én is ;)

Ez a alatt a pár hét alatt már kezdem kiismerni az autót, és magamat is - már nem parázok egyből, amikor a ténylegesen két autó széles úton jön a szembesávban valaki, már merek 80-al menni a városon kívüli, 2x2 sávos utakon, tudom élvezni a szép tájat - és néha már azon kapom magam, hogy egy-egy amerikai filmet nézve morfondírozom: "Jé, ezek a rossz oldalon mennek... vagyis... ja, hogy ők a többség...?" :)

Időjárásjelentés #5

2011.07.26. 19:55

Észrevétlenül érkezett a nyár, sokáig maradt és észrevétlenül is távozik.

Nagyjából így lehetne összegezni az eddigi "évszakot"... Néhol melegecske, néhol hűvöskés - a múlt héten egyik este pl. befűtöttünk este, 8 fokot mondott az időjárásjelentés :(

De azért nem panaszkodunk, 3-4 napnál tovább egyhuzamban nincs felhős idő, akkor is ki-kikukucskál a Napocska percekre. Néha esik, de leginkább nem - tulajdonképpen folyamatos "magyar tavasz"-nak is nevezhetnénk a dolgot.

Kivéve, hogy nincsenek igazán viharok és sokkal kiszámíthatóbb az idő. Mindig viszek vékony kabátot és sosem bánom meg. Ennyi.

Viszont annyiban szeszélyes a dolog, hogy egyik nap képes hétágra sütni a Nap, másnap meg hideg, borongós, néhol esős idő köszönt be. Jól példázza ezt, hogy - megfigyeléseim alapján - az időjárásjelentés egy napra előre egész pontosan meg tudja mondani, milyen lesz az idő - de két napra előre már biztosan téved :)

Nem is untatok senkit tovább ezzel a bő lére eresztett semmivel - mindenki élvezze ki a magyar nyár összes hideg és melegfrontját ;)

Szerző: Zheran

Szólj hozzá!

Címkék: idojaras

Powerscourt-i kalandok

2011.07.24. 12:11

Na, csak nem bírtuk ki, most szombaton visszamentünk megnézni ezt a turista-látványosságot. :)

A történet úgy kerek, hogy odafelé megint majdnem eltévedtem, annak ellenére, hogy már jártunk arra. Ugyanis gondoltam, hogy most már én vagyok Wicklow megye ördöge, és simán odatalálok a kihelyezett a táblák és a helyismeretem segítségével. A helyismerettel nem is volt gond, egészen addig, amíg Bray-t elhagyva, a táblákat kezdtem el követni... Amik a pletykák alapján tényleg a kereszteződések UTÁN vannak... vagy egyáltalán nincsenek is. Így végülis majdnem eltévedtünk, de inkább csak kisebb kerülőt tettünk Enniskerry felé a Powerscourt-i kapuig.

Itt egy új élmény fogadott: amíg az előttünk álló turistabusz beléptetésére vártunk (mint utóbb kiderült, félig feleslegesen, mert a jegyet a kastélyban is meg lehet venni), szóval... melegünk volt az álló kocsiban - annyira tűzött a nap.

Kipengettük a belépőt, és elindultunk a kijelölt parkoló felé. Ez kb. fél mérföldre lehet a portástól, de máris gyönyörű látvány fogadott minket - nem volt kirakva sebességkorlátozás, mégis lassan mentünk, nehogy lemaradjunk a távoli dombokról, a hatalmas, az egész utat árnyékba borító fákról, a gyönyörű gyepről. Még a golfpályát is megcsodáltuk, bár én személy szerint hülyeségnek tartom ezeket :)

Hamar beálltunk a tömött parkolóba és besétáltunk a kastélyba - ami nyilván már nem eredeti funkcióját tölti már be: van itt ajándékbolt, egészséges étel-bolt, étterem és bálterem is ("álomesküvők" szervezésére). Átvergődtünk a tömegen és végre kijutottuk a Kertbe...

A "beléptetésről": a kastélyban is lehetett jegyet venni, de mivel nekünk már volt, a cetlivel együtt mentünk a recepcióhoz. A hölgy csak annyit kérdezett, hogy "van jegyük?", én igennel válaszoltam - kaptunk 2 kis térképet és egy "kellemes időtöltés" jókívánságot... semmi ellenőrzés nem volt, akár egy Spar-os blokkal is odamehettem volna.

Szavakkal nehezen leírható, ami kint fogadott minket... talán a képek picit visszaadják a hangulatot. Bár én még nem voltam igazán ilyen díszkertben, mégis valahogy másnak érződött, talán azért, mert körülötte gondozott erdő van - természetes fákkal, szép aljnövényzettel.

Rengeteg látogató volt, érdekes volt megfigyelni, hogyan "veszi birtokba" a sok-sok nyelvű és korosztályú ember a füvet/padokat/utacskákat. Volt, aki sikongatott, miközben szaladt (gurult) lefelé a lejtőn, egy idősebb angol pár méltóságteljesen "amazing"-ezett, az olaszok kukkolták a többi csajt, egy kisebb magyar csoport meg valami szendvics-témával volt elfoglalva :) Szóval zajlott az élet... :D

 

Az utak fele nem akadálymentesített, így a babakocsit párszor hurcolni kellett a lépcsőkön, de megérte. Először lementünk a fő úton a nagy tavacskához, majd a szökőkút és a vizililiomok mellett elhaladva az erdő felé vettük az irányt, ahol átható gombaillat közepette beértünk a japán kertbe. Fura volt egy ír kastély kertjében, egy hatalmas pálmával díszített japán kertbe toppannunk, de az elvonatkoztatástól függetlenül is nagyon szépnek találtunk mindent. Véleményem szerint lehetett volna japánosabb is a dolog, de azért megvoltak a kis patakok, átívelő hidacskák, csobogók, a sok juharféle és a rengeteg zöld-sárga levélárnyalat.

Letelepedtünk az első padocskára, és miközben gyönyörűen ráláttunk a kertre, lakmároztunk a félig illegálisan bevitt szendvicsből (a kastélyban ki volt írva, hogy saját kaját bevinni tilos... de szerintem ez csak a szemetelők ellen tett béna próbálkozása volt a tulajoknak). Kellemesen ejtőztünk egyet.

Amúgy érdekes volt megfigyelni, hogy az emberek többsége fent, a bejáratnál tobzódott, és messzebb egyre kevesebben "jutottak el"... Szerencsére, mert azért néha sok volt már a zsivaj.

Ezután bejártuk az egész japán kertet, fotóztunk, filmeztünk, próbáltuk elkerülni a velünk együtt haladó idétlen magyar csoportocskát ( :) ), aztán továbbmentünk a kert-körúton. Azáleák és rózsabokrok mellett haladtunk el (tényleg minden rózsáfajtának más az illata), láttunk állítólagos "vadlovakat", végül egy nagy emelkedő után visszaértünk a kert másik, zártabb részébe, és egy újabb kis tóhoz.

 

 

Itt elvileg kellett volna lennie egy kisállat temetőnek, de valahogy nem törtük magunkat, hogy megkeressük :)

A "nagy kör" végén ellátogattunk egy "tower"-hez is... sajnálom, de a hely történelmének nem jártunk utána, így fogalmam sincs, hogy milyen szerepe volt ennek ez épületnek - viszont szép volt :)

Vetettünk még egy utolsó pillantást az alattunk elterülő zöldre, aztán búcsút intettunk (na persze csak képletesen :) ), és elhagytuk az intézményt.

Én még meg akartam nézni a "Tara's Castle" nevű babakastélyt, de aztán meggondoltam magam: úgy döntöttem, hogy külön belépőért, gyermekkori babaházas élményeim nyilvánvaló hiányát mégsem pótolom :D

Kifelé menet még beugrottunk az üzleti szempontból, meg amúgy is teljesen helyénvaló kertészeti árudába, ahol szebbnél szebb növényeket árultak, mindenféle kiegészítővel, bigyivel egyetemben. Be is szereztünk egy páfrányt meg egy "kis szép izét" (nagyon értek a növényekhez :) ), ők azóta itthon ékeskednek :)

A kifelé vezető úton még egyszer megcsodáltuk a kilátást, majd iziben hazaindultunk (bár azért egyszer sikerült megint rosszul kanyarodnom Bray belsejében, de ez már tényleg szokássá válik úgy tűnik :) ).

Összességében olyan jó 4 órát tölthettünk el a kertben és minden szempontból megérte. A "weekend" első napja betöltötte a neki szánt szerepet: újból feltöltődtünk, hogy újult erővel kezdhessünk a következő hetet :)

Kellemes böngészést a képek között! :)

Hétvégi kalandok #2

2011.07.19. 19:55

A vasárnap kicsit zordabb idővel "ajándékozott" meg minket - viharos szél és felhős ég kísért minket utunkon.

Egy tippet követve Bray irányába indultunk, ahol van egy Powerscourt nevű hely. Ez lényegében egy magánkert, biztos szép is, meg jó is - de mire odaértünk, Szonja édesdeden bealudt, ráadásul a szél sem csillapodott - és miután kiderült, hogy még fizetni is kell a belépőért... hát, szégyenszemre otthagytuk a birtokot - de majd visszamegyünk, senki ne aggódjon :)

Azt elfelejtettem leírni, hogy Enniskerry-n mentünk át - ez egy kis falucska, de már itt érződött a vidék hangulata: cuki kis házak, virágládák mindenütt, szűk utcácskákkal. Pöpec volt.

Ezután továbbindultunk kb. arra, magyarán neki a nagyvilágnak :)

Végülis csak pár kilométerre távolodtunk el Dublintól és Braytől, de máris valami más világba kerültünk: az út fölé boruló ősfák, befutott kőfalacskák mindenütt, itt-ott elszórt, mindenféle funkciójú építmények - a lovak, tehenek kint legelésznek, miközben látni, ahogy fújja az esőt a szél a távolban... hát, valami eszméletlen. Csak úgy kanyarogtunk kilométereken át, nagyjából dél felé és élveztük a dimbeket-dombokat.

Aztán csak elővettem a térképet (GPS-t), és visszafelé vettük az irányt - gondoltam, akkor már ugorjunk be Greystones-ba (ez Bray alatt a következő városka, itt van a DART végállomása).

Ez meg is történt. Kb. Veresegyházára emlékeztetett engem - csak angolos házakkal; és itt is megtalálható volt a "bevásárló főutca".

Nade nem a várostervezés fortélyai érdekeltek, hanem a már messziről látható Greystones-i "beach"! Nem szűnő tengermániánkat kielégítendő, ledübörögtünk a tengerparti sétányra, ahol ismét realizáltuk, hogy ku... iszonyatosan fúj a szél, úgyhogy a kocsiban fogyasztottuk el a csomagolt szendvicseket és etettük meg Szonját. Én még tettem egy próbát pár kép erejéig, de durva volt...

Amúgy nem is volt annyira nagy látvány az egész, mivel épp kialakítás alatt van a Greystones-i marina, emiatt furcsán ötvöződött a tengermosta föveny az építési területekkel.

 

 

 

 

 

 

Továbbindultunk hát, de pár száz méter (vagy yard? :) ) után fura zsibvásárra lettem figyelmes, ami - mint utóbb kiderült - valóban egy zsibvásár volt: egy iskola parkolójában ad-hoc bolhapiacot alakítottak ki, ahol mindenféle kacatot árultak a nénik-bácsik. Ezt már nem bírtuk ki, beöltöztünk, és meglátogattuk a "standokat".

Hát, előjött a PeCsa-feeling: ennyi ócskaságot régen láttam már, nagyon kellett meresztgetnem a szemem, hogy valami jóféle dolgot meglássak. Mondjuk cserébe minden olcsó volt - de kinek kellenek sárgaréz vackok, videokazetták meg CDs autórádiók?

Na, azért akadt horogra pár aranyosság is: egy illóolajos "házikó-mécses", vadiúj fémes-fonottas fürdőszobai tároló, pár Szilvi-féle bigyi-karkötő, egy ananász-lekvár (igazi ír csemege! :) ) - valamint találkozunk két magyarral is, akik magyar gyártmányú pici gyerekmotrokat árultak - kaptunk is tőlük szórólapot, majd ha Szonjának aktuális lesz, meglátogatjuk őket :)

A vásárfiákat gondosan elpakolva most már tényleg hazafelé vettük az irányt - és bár nem sokat mászkáltunk lábon, azért elpillesztett minket a nehéz levegő...

Útközben már egész belejöttem a vezetésbe... ennek furcsaságait majd a következő alkalomra halasztom :)

Hétvégi kalandok

2011.07.17. 15:41

Hétvégén igazán szép időnk volt - szombaton gyakorlatilag végig sütött a Nap, vasárnap is csak zápor-zivatarok voltak - úgyhogy picit távolabbra merészkedtünk felfedező túrára.

Első napi tervezett állomásunk a még mindig fura nevű Dun Laoghaire (3x-ra már le is tudtam írni!) volt, azon belül is az "East Pier", vagyis a marina keleti mólója. Már az odaút is csupa izgalom volt, mert persze nem sikerült megtalálni azt az utat, amit a térképen kinéztem, így "érzésre" mentünk, ami a jellemzően kanyargó utakon elég fura volt - de végülis sikerrel bekeveredtünk a George's Street-re, ami nagyjából a főbb utcája ennek a kerületrésznek.

Azért közben megtapasztaltam a "másik oldalról", milyenek a szűk utcák, ahol lehúzódás nélkül jönnek szembe az autók és jobb esetben a padkát választhatom menekülőútnak, rosszabb esetben csak egy kőfal található a kocsi bal oldalán. Vasárnapra már megszoktam ezt, de szombaton kifejezzen lehangoló félig eltévedve, folyton lassítani minden kanyarban - bár a mögöttem jövők nagyon türelmesek voltak.

Találtunk egy jó kis parkolóhelyet - persze fizetős volt, de az automaták hasonlóan működnek, mint Budapesten - azzal a kivétellel, hogy nincs 2 órás limit, bármeddig parkolhatok 6 euroért aznap (persze van óránként bontás is). Ja, a parkolóhelyek is szűkek - szerencsére a Honda nem olyan széles :)
Plusz apró öröm, hogy a jegy egyik fele letéphető, így könnyen észben tartható, meddig is szól a parkolás.

Kikászálódtunk és gyorsan tenger-iránt gurultunk babakocsistul. Ragyogó, meleg volt az idő, sok-sok ember - hozzánk hasonlóan - a móló felé sétált. Kis kerülővel (innen készült a poszt végén a video) felmásztunk a sétányra, ahol egy ad-hoc Zumba-csoport fogadott minket (a gyakorlatot megnézve továbbra nem értem, mi a különbség az aerobik és e között, de biztos csak azért, mert nem én lihegek ott). 

A móló két szintes volt, felülről a tenger látszódott, a sok kis vitorláshajóval - alul pedig a marina vizéhez lehetett közel sétálni, amiben pihent a sok kis... nos... igen... szintén vitorlás :)

Ahogy láttam a hajócskákat, kedvet kaptam hozzá én is... De persze nem mint utas, hanem, mint "kapitány" - pár percig komolyan elgondolkoztam rajta, hogy beiratkozom egy vitorlásklubba, de aztán pont az bizonytalanított el, ami amúgy a hajósok szeszélyes istennője: a szél. Az ugyanis nagyon fújt. Ez egy kikötőben nyilván hasznos dolog, de mi szinte éreztük, ahogy cserzi a bőrünket. A nap amúgy kitartóan sütött, de hiába, szégyenszemre fel kellett venni a kabátot... és csak sóhajtozva néztük a helyiek papucsos-rövidnadrágos-rövidujjús  kombóját.

Azért a hangulat így is jó volt, az egészet egy benzines kordé koronázta meg, amely a világítótorony(ka) tövébe szállított utasokat - ott ugyanis van egy fagyizó! (Így utólag nem értem, miért nem az elejére tették a fagyizót, de persze Szilvi biztos élvezte volna a - mellesleg borsos árú - menetet.)

 

 

 

Sajnos a "toronyba" nem lehetett bemenni, de amúgy sem volt olyan magas az építmény, úgyhogy nem bántam.

Mire visszaértünk, már teljesen vörös szemekkel ajándékozott meg Aiolosz, pár komolyabb felhőcske is gyülekezni látszott, így gondoltuk, megint benézünk a Mekibe. Útközben még elakadtunk egy Dunnes-ben (ahol nyilván pont "akció" volt :P), de végül csak sikerült betérnünk a zsúfolt étterembe, ahol, mire elfogyasztottuk a kaját, kivárhattuk az időközben rázendítő, csendes esőcske végét.

Újult erővel mentünk vissza a kocsihoz, és - összekötve a kellemest a hasznossal - párszáz métert gurultunk, hogy beállhassuk egy shopping center parkolójába, annak reményében, hogy bevásárolhatunk az ottani Tescoban...

Ami sajnos közben megszűnt (a térkép, amiről néztem, meg nem tartalmazta a változást :( )...

Úgyhogy átgyalogoltunk a 100 méterre lévő másik shopping centerbe, hogy megtudjuk: az ottani parkolót ráadásul ingyen használhattuk volna vásárlás esetén... Pech, de most már ezt is tudjuk... azért örültünk, hogy ilyen gondjaink vannak és nem az, hogy hogyan cipeljük haza 3 kilométerről a cuccokat... :)

Picit fáradtan indultunk hazafelé, miközben megtalált minket az igazi eső - szerencsére ekkor már bent ültünk a kocsiban :) Szívderítő élmény volt átrobogni az esőfelhő alatt, hogy aztán a szikrázó napsütés visszatükröződjön a nedves aszfaltról. Pár apróbb "shower" még elkapott útközben, de ez se minket, se a gyalogosakat nem zavarta (látszólag). Az meg már megszokott volt, hogy - majdnem - eltévedtünk... utcanevek ritkásan vannak, így maradt a GPS + Google Maps hatékony párosítása. :)

A vasárnap a következő bejegyzés témája lesz, addig is itt a "kötelező" képgyűjtemény, és egy video :) (Elnézést, hogy csak ennyi készült, de rettentően fárasztó volt a küzdés az elemekkel, és sokszor csak örültünk annak, amit láttunk - csak a gépet felejtettük el elővenni :D )

Ott repül a Szilvi!

2011.07.15. 19:13

Szégyellem magam, de ez a fontos téma is háttérbe szorult, pedig izgis dolog ám: ugyanis Szilvi jelenleg Magyarországon nyaral, és mivel nekünk se kedvünk, se idegünk, se pénzünk nem volt vele menni, így egyedül utazott a kis drága - ráadásul repülővel!

Rengeteget izgultunk, tervezgettünk már a foglalás előtt is, próbáltuk felkészíteni a kisasszonyt, hogy "mi lenne, ha egyedül mennél a repülővel a mamáékhoz" - tipikusan a legnagyobb problémája nem az volt, hogy mi nem lennénk ott, hanem, hogy "hogyan fogok beszélni a nénivel, aki elkísér a repülőig?" :D Ennyit erről... :)

A gyakorlati lépésekre terelve a szót, átnéztem a fél internetet az "unaccompanied minor" kérdésében - és a helyzet megoldására csak a Malév látszott alkalmasnak (mivel a fapadosok még plusz pénzért sem vállalnak egyedül utaztatást) - 25 euro fejében simán mehet velük a csemete, és még kaját is kap a repülőn!

Fel is hívtam őket, hogy milyen adatok kellenek majd a foglaláshoz (lényegében az átvevő és átadó személy adatai meg persze az utazási adatok), majd miután megszereztem/feljegyeztem ezeket, felhívtam őket "élesben" is, hogy én júli 5-re bizony szeretném feladni poggyászostul őhercegnőségét. Itt már kisebb probléma adódott, mert az aktuális Malév ügyfélszolgálatos visszakérdezett, hogy "és a visszaút mikor lenne, merthogy azt csak úgy lehet foglalni!"

Nohát... mivel se halvány lila gőzünk, se pénzünk nem volt érdemben válaszolni erre a kérdésre, a jól bevált "a kolleganő nem mondta ezt..." módszerhez folyamodtam, mire kiderült, hogy "ja, lehet így külön foglalni, csak nem érdemes"... Naszép - hadd döntsem már el, hogy nekem mi érdemes!

Ezt jól meg is beszéltük akkor, maradt a "one-way", és másnap már "kezemben" (email-fiókomban) is volt a virtuális repjegy. (Egy napot kellett várni, hogy leellenőrizzenek valami adatokat - gondolom megnézték, hogy az Interpol által körözött veszélyes gyermekcsempészek vagyunk, akik fű alatt akarják hazaküldeni a gyereküket...)

Szép lassan el is jött a "Nagy Nap", és bár reggel (hajnali) 7:45-kor indult a gép, nehezen tudtuk rávenni magunkat a korai lefekvésre...
Még nehezebb volt rávenni a testünket/agyunkat a hajnali (éjjeli?) 4 órás kelésre...

Szerencsére előrelátóak voltunk, mindent már előző este szépen bepakoltunk, én pedig jó előre lefoglaltam a buszjegyeket (akkor ugye nagyon nem volt még meg a Honda) - úgyhogy csak ki kellett baktatni a kb. 10 percre lévő buszmegállóba.

Írország ebben a pillanatban ébredt rá, hogy mégiscsak illendő módon búcsúzik el erre a két hónapra Szilvitől - ugyanis szépen rázendített az eső és rettentő borongós lett az ég is.
...Már amennyi látszódott belőle, mert a rövid nyári éjszakák ellenére azért 4 órakor még csak nagy erőfeszítéssel lehetett mondani, hogy "pirkad"...

Nos, azért egy pozitívum mégis akadt a korai gyaloglásban: összesen 6 (hat) darab autót láttunk a főúton, amíg várakoztunk a buszra, ebből egy hús, egy tejszállító volt, azok nem is számítanak... Szóval jó érzés volt látni, hogy az embereknek nem annyira kell korán kelniük - lehet, hogy szociológiai tanulmányt kéne írni a "Társadalmi jólét a munkába indulás tükrében" címmel :)

Aztán begurult a busz, és egyből egy vicces jelenettel indítottunk, a sofőr kérdésére ugyanis, hogy "Terminal 1 or 2?" - nem tudtam választ adni :D Valami nyugtatásfélét mormogott, mint később kiderült, azért, mert a két terminál között max. 10 perc a séta, szóval nem lett volna probléma, ha "rossz" helyen szállunk le. Azért a biztonság kedvéért telefonos segítséget kértem és az "ügyeletes", tűkön ülő L. hamar felvilágosított. (Ja, akinek most esett le: igen, én vittem ki egyedül Szilvit, tiszta pénzkidobás és stressz volna L-t és Szonját is kirángatni ebben a lehetetlen időpontban.)

A buszon már jobb volt a kedv, Szilvi élvezte, hogy "elöl" ülhet, nézte az ébredező várost, a fizetős hidat a Liffey felett, egyszer meg is jegyezte, hogy "Többször kéne erre járnunk"... :D

Én közben csacsogtam ezerrel, próbáltam oszlatni a feszültséget - bár lehet, hogy csak magamban, mert Szilvi nagyon vidám volt, várta már, hogy mi lesz.

A reptéren simán ment minden - egyből megtaláltuk a "checkin" pultot, és pár űrlap közös kitöltése után kaptunk egy cuki sárga tasakot, amibe minden fontos dolgot betettek (és még nyakbaakasztó is járt hozzá!) - már csak 45 percet kellett valahogy "elütni"... Hát igen, ez a repüléssel együttjáró örök várakozás mindig :(

Ahányszor járok a Dublin Airport-on, mindig valahogy egyre kisebbnek tűnik. Azért persze így is nagyobb, mint a LisztFerihegy-i, és legnagyobb örömünkre 24 órás McDonalds is található a felső szinten :)

Szilvi izgulása itt mutatkozott meg leginkább, ugyanis nem kért Happy Meal menüt, beérte egy narancslével. Közben próbáltam a lelkére kötni többször, mire figyeljen, ami szerencsére kimerült abban, hogy a "sárga nyakbavalódat sose téveszd szem elől és ne szedj ki belőle semmit, különben jöhetsz vissza egyből!" :D Tudom, kicsit morbid azzal ijesztgetni a gyereket, hogy visszajön hozzánk, ha rosszul viselkedik, de a cél érdekében ezt is bevállaltam :)

A Meki után kipróbáltuk az összes mozgólépcsőt, liftet, megnéztük a vendéglátóipari egységeket és titokban megmosolyogtuk az itt-ott elfekvő/alvó, pakkos turistákat - ezzel nagyjából ki is merítettük a szórakozási lehetőséget, bár az időkeretet még nem... azért visszaballagtunk a pulthoz, ahol rövid pakolászás után a személyzet (aki sajnos ír volt) bekísérte a Szilvit a biztonsági ellenőrzéshez.

Oda meg már nem mehettem ;(

Úgyhogy erőt vettem magamon, és erőt öntöttem a kis pityergőbe, mondtam neki, hogy figyeljen a nénikre és nagyon vigyázzon magára (ezt a jelenetet a teljes mértékben kultúrhű "awww, sooo cute" hangeffektusok kísérték a hölgy-személyzet részéről :) )

Még aggódva figyeltem a befelé kígyózó embereket, de két kanyar után, amikor megláttam, hogy Szilvi milyen szépen, mindenféle sírós arc nélkül követi az ideiglenes gondviselőit - megnyugodtam.

Tudtam, hogy itt már nem lesz semmi gond - a repülő egyszerűen nem mer lezuhanni, Szilvi pedig egy erős, okos kislány, aki ezzel az úttal bebizonyítja, hogy nem is olyan kicsi már :)

És így lett - az aggódó rokonok tobzódva várták őt Budapesten és nemsokára közösen tervezgették, mennyi mindent fognak csinálni a közelgő kánikulában :)

Remélem még sok szép napjuk lesz augusztus végéig, amikor már szinte "rutinszerűen" fog visszatérni hozzánk a kisasszony - aki nélkül meglepően zavaró módon, sokkal csendesebb a ház :)

Bray - más szemmel

2011.07.14. 19:54

Írtam már korábban a szomszéd városkáról - Brayről. Akkor célirányosan, a bevásárlóutcába mentünk, így csak egy kis szeletét láthattuk. Most viszont itt volt az idő, hogy bepróbáljuk a kocsit is, és megnézzünk pár helyet, amit Levente ajánlott. Kézenfekvő volt először egy közeli helyre menni...

Miután jó szokásunkhoz híven a pár órás túrára bepakoltunk egy atomháború túléléséhez szükséges mennyiségű felszerelést, nekivágtunk az országútnak. Ha már arra jártunk, beugrottunk a Tescoba is, hátha esetleg a következő atomháborút is túl szeretnénk élni... :D

Ezután a tengerpart felé vettük az irányt. Bray-nek is van tengerpartja, ráadásul sokkal kiépítettebb, mint a Shankill-i "beachek" - az egésznek még neve is van: "Esplanade"!

Bár a hangulat nem volt mediterrán, Írországhoz képest mégis fiesta volt. Felhő az átlagosnál sokkal kévésbé állta útját a ragyogó napnak, ami vidáman sütött a fagyisbódékra, a rengeteg kis, gyerekeknek kitett játékra (vizi dodzsem, ugrálóvár, trambulin, stb.) és az Óriáskerékre!

Bizony, van Braynek egy óriáskereke, bántuk is, hogy Szilvi épp nincs velünk (na, erről viszont biztos sokan nem tudnak - ez majd egy későbbi bejegyzés témája lesz, a lényeg az, hogy Magyarországon nyaral :) )... :( L. meg is ígérte magának, hogy felül majd vele és megy pár kört :)

 

 

 

 

Egyszóval nagyon jó volt a hangulat, rengeteg turista mászkált a parton, furcsa is volt látni, mennyire élénkebbek pl. az olaszok - nomeg néhányan ténylegesen barnák voltak, nem mindenhol a hófehér ír bőrt és öltözködést kellett nézni :)

Miután elfogyasztottunk némi elemózsiát az óriáskerék tövében, továbbindultunk "toronyiránt". Itt van ugyanis egy hatalmas "kereszt" (Bray's Head), aminek megmászását babakocsival ugyan nem szándékoztunk kipróbálni - de arrafelé jó kilátás nyílt a tengerre is, és a "hegy" melletti, Greystones felé vezető út híres gyalogtúra a környéken - na persze az útviszonyok itt sem kedveztek a kerekeseknek, de legalább megpróbáltuk az első 200 métert :D

Rendesen feltöltődtünk... annyira örültünk, hogy végre tudunk menni valahová - nagyon szép Shankill is, de picit már bezárva éreztük magunkat őszintén szólva...

 

Vetettünk még egy utolsó pillantást a tengerre, majd a picit szemerkélő esőben visszaindultunk - miközben bőszen megmosolyogtuk az apró cseppektől azonnal szétrebbenő "idegeneket": "Nem tudják ezek, milyen az igazi eső" :D

 

 

 

 

Akit érdekel a többi kép, megtekintheti itt.

 

 

In medias res: másnap nekiestem a telefonnak, hogy felhívjak pár biztosítót. Nyilván a jobb ajánlatok reményében, de ezen belül korábbi nyomozásom rámutatott, hogy elsődlegesen fontos egy olyan biztosítót találni, ami elfogadja a magyar kárigazolást - anélkül ugyanis gyakorlatilag nulláról indulok, ami majdhogynem duplaannyi éves díjat jelent.

Az első cég (tulajdonképpen az itteni Posta biztosítója) rögtön kecsegtető volt - azt mondták, hogyha 5 évre visszamenőleg megszerzem a "no claim bonus"-t, vagyis a nullás kártörténetet, akkor megadják a legkedvezőbb díjat. Nofene, hívtam is a régi biztosítómat (a magyart), hogyhát "lécci-lécci" küldjék meg a kártörténetemet. A válasz nagyon segítőkész volt (nem is mertem remélni) - igen, van nekik erre formanyomtatványuk, küldik is, DE... (mindig ez a fránya "de"...) csak arról az időszakról tudják küldeni, amikor náluk voltam biztosítva - a többit a többi cégtől kell kérni. Ezt picit furcsálltam, mert nekem az derengett, hogy amikor biztosításváltás van, akkor átküldik egymásnak a cégek a balesetek számát - szóval miért ne lehetne tudni ezt a legutolsó cégnek... de lehet, hogy csak én várok túl sokat...

Ekkor bántam meg, hogy 2 évente biztosítót váltottam... :( No mindegy...

Felcsörögtem a rákövetkező céget, ők is egyből mondták, hogy persze, küldik. (Csak magyar címre, de sebaj...)

A harmadikkal viszont baj volt, mert az az időközben megszűnt MÁV volt. Na, gondoltam ezt most hagyjuk, visszahívtam az ír biztosítót, hogy akkor van (lesz) három évnyi papírom tutira, ez elég lesz-e?

Persze, hangzott a válasz, de nekik előre kell ám az igazolás... nabumm... átkoztam is magam, hogy miért nem eddig kértem ki, abból gond nem lehetett volna... Sőt, ráadásul ennél a cégnél évközben nem is lehet módosítani, szóval azt nem lehet, hogy most pár hónapig magasabb összeget fizetek, aztán csökkentjük. Eh...

Ígyhát tovább mentem az ajánlott biztosítók listáján, a következő egyáltalán nem vette figyelembe az "előtörténetemet", így végülis az Avivánál maradtam: náluk van az egészségbiztosításom is, elfogadják utólag a kártörténetet, tudnak év közben csökkenteni és elég jó árat is mondtak.

Na, ez is lerendezve, úgyhogy beindult a következő logisztikai gépezet: a kocsielhozatal. Miután szétszerveztem a szombatot Leventével, felhívtam a kereskedőt, hogy OK, döntöttem, megveszem a kis Hondát, mennénk érte szombaton, de nem tudom sajnos, hogy mikor. Mire a fickó visszakérdezett: "Shankill felé laktok? Akkor el is tudom vinni..."

Mivan...? Gyorsan leegyeztettem Leventével, hogy ez normális-e, vagy netán csak villámsebességgel akar megszabadulni emberünk valami ócskavastól - de megnyugtatott, hogy neki is vittek már "házhoz" kocsit... Még ilyet!

Úgyhogy a következő telefonálás után már tuti volt, hogy legkésőbb szombaton - de lehet, hogy már pénteken (vagyis aznap) megkaparinthatom őtet... :)

Le is fixáltam a biztosítást (vagyis telefonon megkötöttem szombattól), és izgatottan vártam az estét...

... ami el is jött... bár a fickó jó ír szokásként 1 órát késett, és hiába beszéltem meg a közeli vasútállomáshoz a találkát, szerintem sikerült eltévednie - egyszer fel is hívott, hogy merre kell menni, de mivel csak a kérdését értettem, a többiből egy szót sem, pár "I don't know" után mondta, hogy semmi gond, odatalál valahogy (még szép...).

A papírmunka valóban egyszerű volt (még egyszerűbb lett volna, ha hozott volna tollat is... :) ), tényleg csak kitöltöttem az adataimat, és kész... Ezután megkaptam a kulcsot, és életem első, saját ír autójával hasíthattam az éjszakába vagy 300 métert - illegálisan, mivel hivatalosan aznapra még nem voltam biztosítva és szabály szerint csak az eredeti, kiküldött papírok birtokában lehet közlekedni... :) De sikerült elkerülnöm az összeg lesben álló Gárda tagot, és végre én lehettem "az a köcsög, aki beállt az ajtónk elé" - és ezt most egyáltalán nem bántuk :)

Miután félóránként kinéztünk a kocsira, hogy "minden rendben van-e" (tényleg, erről az alapvető emberi viselkedésről írt már valaki pszichológiai tanulmányt? :) ), nyugovóra tértünk, és alig vártuk a másnapot, hogy "élesben" is kipróbálhassuk, mit tud egy Honda :)

Először is, megfordítottam a kérdést: nem a "milyen autó van a piacon ennyiért?", hanem "milyen autót vennék, ha választhatok?" kérdést tettem fel magamnak.

Logikusnak tűnt, hogy először körbenézzek az utcán, egyáltalán mi az a típus, amiből sok szaladgál. Abból akkor sok a régi is, alkatrész is van hozzájuk, meghát csak valamiért veszik őket... A felhozatal elég vegyes errefelé, de azért a Toyota-Ford-Nissan hármas képe kialakult lassan az agyamban.

Ezután elkezdtem böngészni a netet. Szerencsére nincs sok használtautós weboldal, így hamar összeírtam mind a 6 (hat) Toyotát, ami szóbajöhetett... :-S Hát, nem túl rózsás...
Ebből három ki is esett a második körben, a fényképek alapos tanulmányozása után (ilyen-olyan külső-belső-NCT-Road Tax ügyből kifolyólag), a maradék hármat magánszemély hirdette és vagy nem vették fel, vagy betelt a hangpostája, vagy nem is volt jó a szám.

Frankó.

Visszafordítottam hát az első bekezdésben említett kérdést: "egyáltalán mi van ennyiért?" A válasszal már jócskán bővült az autók köre, és miután pár lényeges kritériumot bevezettem (pl. olasz autó ne..., azért legyen 96-osnál fiatalabb, stb.), végülis kialakult egy elég jó kis kép. És mivel nem akartam 25 helyre elmenni, úgy döntöttem, kiválasztom azt a kereskedést, ahol a legtöbb ilyen autó van egy halomban, aztán esetleg még a környéken körbenézünk.

Nézünk, ugyanis egy nagyon kedves iranyirorszag.com-os fórumozó emberke (Levente) felajánlotta, hogy segít a nézelődésben és el is visz adott helyre, ha kérem. És ez nagyon jól is jött - ő már sok éven és autón van túl Írországban, szóval gyakorlati tapasztalata van sok dologban.

Fel is kerekedtünk a kiszemelt kereskedés felé egyik hétköznap kora délután, még a csúcsforgalom előtt. Odaérve egy érdekes kép fogadott... Az árak nem voltak kiírva az autókra... No mindegy, körbenéztünk, ebben nem is zavart meg senki :D
Azért csak beköszöntem 15 perc után a tulajhoz, hogy "hello, én vagyok (az a szerencsétlen), aki telefonált, hogy bénácska áron szeretne autót venni". Nagyon kedvesen körbemutatta a portékát, és fejből tolta az internetről már ismert árakat.

Első blikkre kinéztünk kis Mazdát, ami egyből indult is, szép motorhangja volt és csak mérsékelten (értsd 1 helyen a hátsó lökhárítón) volt megnyomódva. Piros volt a lelkem, biztos anyuci nem látta az oszlopot, hát előfordul az ilyen... :) Meglepő módon még hely is volt benne.

Hamar ki is bontotta legbelülről a fazon (csak két autót kellett bebikázni hozzá...), és elindultunk életem első ír próbakörére. Egy vadidegen autóval. Az út bal oldalán. Eh...
Kis könnyebbség volt, hogy a fickó simán elengedett kettőnket, egyedül... (ebben talán közrejátszott az is, hogy előtte kitárgyalták, milyen frankó Levente 3 literes, V6-os automata Alfa Romeoja... gondolom nem hitte, hogy itthagyjuk cserébe neki :D )

Meglepő módon pár másodperc alatt megtaláltam magam az autóban. Az sokkal jobban zavart, hogy a Mazdán jobb oldalt van az indexkapcsoló, minthogy bal oldalt kell menni úton. Azért a balkezes váltás furcsa volt, a középső tükörről már nem is szólva...

Szépen végignéztünk mindent, amit kell, féltengely, lengéscsillapító, gyorsítás, majd... a "fékezés". Az idézőjel szándékos, mert hiába szóltam Leventének, hogy kapaszkodjon, a pici autó éppenhogy csak belassult. Párszor még megpróbáltam, hátha én vagyok a hülye, de egyszerűen nem tudtam blokkolóra fékezni a kerekeket és nem az ABS miatt... :(

Hát így ez gáz... Visszaparkolás után hiába győzködött a kereskedő, hogy "majd a srác megnézi és kicseréli a fékpofákat", valahogy úgy éreztem, itt komolyabb gondok vannak - pár apróbb hibát még elnézek, de hogy nem tudok megállni, azt sajnos elég nagy problémának érzékeltem... :)

Sebaj, 2. számú áldozatunk egy 98-as Ford Escort volt. Ennek egyetlen előnye volt: könnyes szemmel néztük a szervízkönyvvel felérő számlákat, amiket az alőző tulaj elrakott. Eredeti Ford szervíz, eredeti alkatrészek, meseszép. Rövid motor és külső szemlét tartottunk, ahol sajnos meg kellett állapítanom, hogy nem olyan duruzsoló a motor, mint a Mazdánál, van pár apróbb horpadás és nagyobb karc és hiányzik a komplett alsó műanyag borítás a kormány alatt. De kicsire nem adunk: legalább bal oldalon van az index, és van napfénytető! :)

Be is pattantunk, és megtettük a mostanra már szokásos útvonalat, örömmel konstatáltam, hogy van fék és még erő is van a motorban. Nem rossz, a Ford végülis ebben a szériában megbízható ("Ford, mindig elhord"), van hozzá jó áron alkatrész is a szomszéd szigeten...

Letettük a kocsit és elköszöntünk az időközben műszakváltást elszenvedett személyzettől (a tulajnak el kellett mennie Dublinba... nem tudom, mi hol voltunk akkor...).

Levente kérdezte, nézzünk-e még be máshová...? Hát, végülis, miért ne? Ráadásul a céggel egy telken volt egy másik autókereskedő, szóval úgy 10 lépés után megtörtént a "máshova benézés" esete :D

Itt tip-toppabb autók voltak már ránézésre is, félve mondtam be a célösszeget az ácsorgó fazonnak. Az homlokráncolva megkérdezte, voltunk-e már a "szomszédban" (biztos valami megegyezést kötöttek, hogy ott a szarabb olcsóbb kocsikat tolják el....). Bólogattam, mire sóhajtva odavezetett minket egy Hondához meg egy BMWhez.

A BMW-t csak rápillantva kukkoltam meg - egyszerűen nem érzem magamban a kraftot egy német autóhoz... A Hondával, mint márkával pedig úgy voltam, mint valami kamasz: mindig valahogy sportos, vagány autónak gondoltam, Volvos lelkületembe pedig ez nem annyira fért bele. :)

Ez a Honda azonban más volt. 1.4-es, ötajtós, 98-as széria, szép volt, de semmi olyan túlzott lazaságot nem sugárzott. Kívülről teljesen egyben volt, pár karc csak, semmi komoly törés. A motorral csak egy gond volt, nem volt benne rendesen olaj, de pár deci segített rajta. Ez mondjuk aggasztott, mert mitől fogy el egy álló autóban az olaj... de végülis az is lehetett, hogy az előző tulaj nem töltötte utána és úgy adta le.

A próbakör viszont meggyőző volt. A kuplung kicsit magasan fogott, de szépen kapcsolt, a féltengellyen nem érződött gond, más sem csörgött-zörgött benne. Belül is szép, tiszta volt, elektromos tükör, elektromos napfénytető, centrálzár, immobiliser, 110ezer mérföld - csak egy dolog volt aggasztó: semmi szervízelésre utaló jel, és bár a vezérműszíj fedelén volt valami maszat szám, az kiolvashatatlan volt. És azért nem mindegy, az mikor volt cserélve... Kiderült, az előző tulaj lengyel, már nincs is az országban... :(

Jött a következő "semmi sem fenékig tejfel" érzés... sajnálkozva mondta a kereskedő, hogy utánanézett, és rossz árat mondott, 250-el több ám ez. Lefelé biggyent a szám, mondtam, hogy ez a vezérműszíj dolog aggasztó, nem is ennyi a "budget", meg még a biztosítást sem tudom, mennyi lesz erre a Hondára. Ekkor szemrebbenés nélkül engedett 150-et :O Nofene :)
Mondtam is neki, ha találok jó biztosítási ajánlatot, akkor ennyiért megveszem :)

Kaptam névjegykártyát, elköszöntünk és hazaindultunk Leventével a sűrűsödő forgalomban.

Itthon aztán beindult a gépezet, neten és barátoktól való érdeklődés után kiderült, ez az autó tényleg megbízható, csak a rozsda meg a karbantartás hiánya eheti meg - és ezen az áron közel sem láttam ilyen jó állapotú vasat.

Akkor még nem tudtam, csak sejtettem, hogy nem lesz gond a biztosítással sem... :) Erről majd a következő alkalommal emlékezem meg - de most már nem húzom tovább az idegeket:

Igen, ő lett családunk új tagja :)

A végső döntésről és az elhozatalról akkor legközelebb ;)
Fényképek szintén :)
 

Az előző bejegyzés után úgy döntöttem, ha már így rajta vagyok az írás képletes lován, akkor le ne szálljak már róla, szóval vegyük szemügyre, mi is a helyzet errefelé, ha valaki gépkocsitulajdonos akar lenni...

Először is pénz kell. Alapvetően nem sok. A régebbi (10-12 éves autók) kb. annyiba kerülnek, mint átszámítva Magyarországon ugyanazok. A felhozatal elég vegyes (mint Magyarországon :D), de itt a nepperek, csalók és ügyeskedők helyett az alábbi dolgok árnyalják a helyzetet:

  • Az ír kormány nemrég fejezte be az un. "scrappage scheme"-et, vagyis minden bedarált használtautó után kb. 2-ezer eurot adott, ezt néha megfejelték plusz kedvezménnyel az autókereskedők, szóval egy vacak, ütött kopott, vizsga előtt álló autóval 4-5ezer euroval olcsóbban lehetett hozzájutni egy új autóhoz. A hangsúly az "új"-on van - azért itt sem olcsó mulatság új kocsit venni, leginkább hitelre szokták itt is... szóval azért nem mindenki zúzatta be a kocsiját, de ez a szegmens jelentősen megcsappant azért.
  • Az ír vezetők elég rossz sofőrök. 10 év plusz-os kocsiknál szinte nem találni horpadás-, vagy apró koccanásmentes karosszériát. Itt talán fokozottabban érvényes az, hogy aki a belsőre nem figyel, az valószínűleg mást is elhanyagol - ritkás az olaj-, és fékcsere, vezérműszíj elvétve kerül le, és mindennek tetejébe még az újabb autókon is sokszor letojják azt, hogy bepecsételtessék a szervizessel, hogy mit is csinált. ("Jó? Akkor mehetünk.")
  • Ennek ellenére viszont a kereskedők relatíve őszinték, legalábbis a magyar dörzsölt nepperekhez képest. Az órákat is kevésbé tekergetik, itt a 150ezer mérföld (ja, igen, mérföld van az itteni "kilométer-órákban") az reális, csak a magyar szemnek furcsa, hogy nincs 100ezer alatt semmi. Egyrészt le is lehet bukni, mert az óraállást a vizsgákon jegyzik és később lekérhető (pénzért), másrészt nem szórakoznak vele - minek is?

Szóval ez alapvetően még nem sok könnyebbség, mert hát amikor ott van egy kocsi, X ezer mérfölddel, szervízkönyv nélkül, mindenféle háttértörténet nélkül, amikor a kereskedő csak a reklámdumát nyomja, hogy "ez a típus megbízható" (egyébként tényleg az, de ha valaki nem vigyáz rá, akkor egy Zetor is széthullik), jobb esetben "I don't know"-val válaszol a kérdésekre. Így érdemes tisztában lenni a típushibákkal, meg úgy általában az autókkal.

* * *

Egyéb költségek

 

Persze az autó megvásárlása egy dolog, figyelni kell az egyéb költségekre. Ez szintén elég egyszerű Írországban, három tétel van:

  • NCT - vagyis a műszaki vizsga megléte. A kocsikra régebben két évre adták, most már a régi típusokra csak 1 év az időtartam. A vizsga nem drága (kb. 50 euro és ha megbukik, az újravizsgáztatás a fele csak), és nem is szigorú: ha egy kocsi nem megy át, azt tényleg érdemes megcsináltatni. Mivel NCT nélkül csak trélerezni lehet a kocsit, és ugye nem vagyok autószerelő sem, jelenleg eszem ágában sem volt műszaki nélküli autót venni. Ha elkap a rendőr, egyből le is foglalják a kocsit, a kihozatal meg majdnem annyi, mint egy fél autó, vizsgával együtt...
  • Road Tax - útadó... értelmes módon a motor köbcentijéhez kötve. Az újabb autóknál még humorosabb, mert károsanyag-kibocsátást néznek. Hogy mi köze ennek az úthoz, azt nem tudom, de az tény, hogy ez a pénz megy az útfelújításokra. Mértéke egyébként jócskán változik, 1.4-es motor 330 euro/év, egy 2 literes motornál majdnem duplája. Lehet negyedévente és félévente is fizetni, ekkor picit többre jön ki. Ennek hiányát annyira nem veszik komolyan, de azért büntetik.
  • Biztosítás (insurance) - a rendszer hasonló, mint Magyarországon: kötelező, de magáncéggel kell kötni. Viszont itt komoly üzlet folyik, egy átlagos biztosítási díj, kisebb autóra, makulátlan kártörténettel simán 7-800 euro/év, visszaesőknek akár a duplája is. Ha nincs biztosítás, és lebukik az ember, nagyjából egy éves díjnak megfelelő összeget "kér" a bíróság (plusz lefoglalhatják az autót), ha meg balesetet csinál, akkor még be is vasalják rajta az összes kárt. Nem érdemes kockáztatni...

 

* * *

Jogosítvány

Szerencsére az EU itt is EU, a magyar "kártya" Full-EUs jogsinak számít, nem kell semmi vizsga, ha van biztosításom, akkor bepattanhatok bármilyen jobbkormányos autóba és hajrá!

Amennyiben nincs jogosítvány, akkor sem vészes a helyzet. Ez megérdemel majd egy külön bejegyzést: most csak annyi, hogy elméleti vizsga után már lehet is felügyelettel vezetni (igen, élesben), valamint 12 óra kötelező, oktatói vezetés után lehet menni vizsgázni.

* * *

A tranzakció

Az autóvásárlás folyamatát se vitték túlzásba. Biztos mindenki tudja, milyen mizériák vannak szerződésekkel, átiratással, stb. Magyarországon. Nos, itt az eladó kitölt(et) egy szabvány papírt a vevővel, átveszi a vételárat, másnap elküldi a Hivatalnak a nyomtatványt - ami pár napon belül megküldi az új tulajdonos nevére szóló papírokat.

Ennyi.

Azért is akartam NCT és Road Tax-al rendelkező autót venni, mert ebben az esetben nem kell semmilyen sorrendiségre várni (általában a Road Tax-ot csak érvényes új papírokkal lehet igényelni).

* * *

Biztosítás-kötés

Mivel első ír autóról van szó, valamint nem lehet csak egyszerűen "továbbvinni" a meglévő "kötelezőt" (mivel a kötelező biztosítás autóra és vezetőre vonatkozik) - és hát biztosítás nélkül egy métert sem nagyon illik tenni, mi ilyenkor a megoldás? 
Vagy kifizetem a kocsit, otthagyom és visszamegyek érvényes biztosítással - vagy telefonon kérek egy ajánlatot előre, ezt eltárolják, és amint megvettem a kocsit, odaszólok az ügyfélszolgálatnak, hogy X számú ajánlatot ugyan aktiválják már ettől a perctől, levonják a pénzt a kártyáról - és máris biztosított vagyok, hasíthatok az éjszakába!

Nem semmi... és a vicc az, hogy működik...!

* * *

Nos, a "hogyan" után a gyakorlat jön, nevezetesen, mit, hol, mikor... De akkor ez a folyt. köv. témája lesz :)

Az új korszak kezdete

2011.07.11. 20:08

Szóval ott tartottam, hogy feladtam a cs.p.-s borítékot, majd teltek a dolgos hétköznapok, egészen pontosan két hétnyi.

Ezután jött egy üzenet L-től, hogy pont nem volt lent és éppen akkor esett be egy (nem fogadott) hívás. Megnéztem a számot guglin, hát a Social Welfare Office volt. Visszahívtam őket, hogy mizujs, de fogalmuk sem volt, ki lehetett a titokzatos telefonbetyár, meg amúgy sem mondhatnak nekem semmit, személyiségi jogok, mifene... (érdekes, eddig ez volt az első alkalom, hogy erre hivatkoztak :) )

Megbeszéltük L-el, hogy morózusan hozzám fog irányítani mindenkit, akármit is akar tőle, nehogy véletlenül rosszul értsen valamit (ez telefonon az íreknél elég gyakran előfordul...).

No, csörgött is a telefon pár óra múlva, és a hölgyemény a lényegre tért, hogy ő bizony "L férjét keresi". Majdnem mondtam neki, hogy keresse csak, de aztán rájöttem, hogy én vagyok az :D

Na, itt jött a meglepetés, ugyanis közölte, hogy elbírálták a családi pótlék kérelmet, és bár fognak még pár papírt küldeni, de lényegében "Awarded", vagyis megkapjuk... Köpni-nyelni nem tudtam, 2x is rákérdeztem, hogy kell-e még valamit csinálnunk, de a szájbarágós válasz az volt: "Nem, most nem..."

Értetlenül ültünk a jó híren, és magyar módra nem is mertünk előre inni a medve bőrére - mi van, ha mégis rosszul értettem valamit? De aztán megjött a hivatalos levél is, visszamenőleg bizony megkapjuk az összes családi pótlékot, aztán meg folyamatosan fogják utalni, minden hónap első keddjén.

Ekkor összenéztünk L-el, de már tudtuk, mit akarunk mondani... Ugyanis régóta tervben volt, hogy "ha majd kapunk egy nagyobb összeget" (adóhivatal, cég prémium, akármi), akkor abból bizony egy jelentős életmód-könnyítő eszközt fogunk beszerezni - nevezetesen egy gépjárművet. :)

Nem mondom, hogy hatalmas volt a kilátásban lévő summa, de azért arra pont elégnek látszott, hogy egy "működőképes, megbízható négykerekű" kijöjjön belőle. És mivel még volt két hét az utalásig, bőven volt időm, hogy újra átnézzem, mivel jár életem harmadik autójának megvétele Írországban - no és egyáltalán mik a "piaci lehetőségeim" :)

(Folyt. köv.)

A blogírók számára olyan ismerős szabadkozással kezdhetném: "rég írtam már, dehát nem is történt semmi, meg amúgy is sok a munka, stb." - dehát ez nem lenne igaz, egyszerűen annyi minden történt, hogy eszembe sem jutott leírni - vagy fáradt voltam a gép előtt ülve irogatni, inkább pihenésképp szétlőttem pár virtuális katonát a virtuális hadszíntéren. Igazán pihentető érzés seggbedurrantani egy német vagy francia játékost... :D

Nade most már annyira lemaradtam emiatt, hogy eldöntöttem, behozom a lemaradást, remélem többek örömére (ha egyáltalán maradt még olvasóm :D ).

Szóval, az egész azzal az ártatlannak tűnő dologgal kezdődött, hogy elmentünk Dun Laoghaire-be (kb. úgy mondják, mintha angolul úgy lenne írva, hogy Dun Leary). Ugyanis megszereztünk minden papírt az itteni családi pótlék kérvényezéshez, és gondoltam, inkább személyesen adjuk be, mert hallottam már horror sztorikat, hogy hónapokig hozzá sem nyúltak a postai borítékhoz, és utána derült ki, hogy valami hiányzik. Reméltem, hogy így kiszűrhetek pár akadályt.

A családi pótlék ugyanúgy van, mint Magyarországon: ha valaki "itt él" (vagyis itt dolgozik és fizet adót és EUs állampolgár), akkor igényelheti - viszont az egyezmény miatt ebben az esetben a magyar családi pótlékot nem kapja (ezt elvileg a hivatalok egymás között lerendezik) - sőt, arra az időszakra, amíg esetleg két helyről kapta a pótlékot, az "érvénytelen" ország kasszájába vissza kell fizetni azt. Szerencsére "visszamenőleg" is lehet igényelni, és mivel én pont február 28-án kezdtem el dolgozni, ezért a teljes márciustól a kiutalás időpontjáig vagyunk jogosultak rá :) Viszont sok helyről olvastam, hogy ez a része nem túlzottan olajozott a rendszernek, néha fél-1 évig is eltart, míg elbírálják a papírokat és lesakkozzák a magyar hivatallal a kérdést...

Elkéredzkedtem hát a munkahelyemről délelőttre, és miután Szilvit leadtuk a suliba, felültünk a Dart-ra és "bevoncsiztunk" a kis kikötővárosba. Van ugyanis itt egy egész nagy marina, ahol sok-sok-sok hajó parkol, két hatalmas "pier" (móló) által közrefogva. A mólók végén kis világítótornyok állnak, nagyon szép az egész - még én is kedvet kaptam tőle a hajózáshoz, pedig a vizes dolgokat annyira nem kedvelem :)

Leszálltunk hát, és elindultunk a hivatal irányába. Dun Laoghaire egészen más, mint Shankill, vagy Bray, zsúfoltabb picit, vannak nagyobb épületek, irodaházak, de ugyanúgy pár főbb utcára korlátozódnak a jelentősebb boltok. Picit borongós/esőre hajló idő volt, feltámadt a szél is, de a tenger látványa elfeledtette velünk ezeket a dolgokat.

Hamar meg is érkeztünk a hivatalhoz, ahol az a meglepetés fogadott minket, hogy senki sem állt sorba. Na nem azért, mert annyira flottul ment az ügyintézés, hanem szimplán elnéztem az ügyfélfogadást és 1 órával korábban értünk oda :D Minden kapu zárva volt, véletlenül arra járt egy munkás kinézetű valaki, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy pont aznap más a kezdés, mint amúgy... Pech... És ráadásul pár vízcsepp is koppant a fejünkön.

Nem estünk kétségbe, fél-háromnegyed órát csak elütünk valahogy, elvégre ez már valamiféle "city"! Telefonomon kikerestem a legközelebbi McDonald's-t, és a szemerkélő esőben, az alvó, babakocsis babával felkerekedtünk.

Hát, a "Meki" továbbra sem lopta be magát a szívembe. Brayben anno még egész hangulatos volt a "díszlet", egész különlegesnek volt mondható, de itt csak szimplán szánalmas, unalmas és büdös volt. Szonja át is aludta ez egészet :) Bámultuk a nedves utcát, az elhaladó embereket, autókat - egyedül az volt a jó, hogy végre kimozdultunk, de alapvetően nem ezért szerettük meg Írországot...

Bevágtuk a gyors (viszont olcsó) reggelit és az aprócseppű, szűnni nem akaró esőben visszaindultuk. Gondoltuk, jajdejó, van még negyed óra a nyitásig, majd foglaljuk a helyet... csakhogy az öröm nem tartott sokáig, mert mire odaértünk, már vagy huszan álltak az épületen kívül, és még csak el sem kezdődött az emberek behívása. Akkor döbbentem rá, hogy ez ugye a "Social Welfare Office", vagyis mindenféle segélyért ide fordul a lakosság - és ennek úgy látszik minden országban - kimondatlanul - Unalmas Sorbanállással kell telnie.

Elszontyolodtunk, és mivel egyre jobban rázendített az eső, ezzel egyre inkább lehűtve a levegőt, otthagytuk a francba az egészet - mentünk vissza vonatozni...

Szóval a terv megváltozott - maradt a "postán-feladjuk-aztán-várunk" opció... Abban reménykedtünk, hogy ez a "tartoztunk az Ördögnek egy úttal" dolog talán szerencsét hoz a későbbiekben...

Időjárásjelentés #4

2011.07.10. 11:43

Itt a nyár :) Most már tényleg!

Egyik nap 25 fok körüli hőmérsékletet produkált a Napocska, este sem ment 20 fok alá. És mivel ráadásul hétvégére esett ez a nap, mindenki bőszen BBQ-zott a kis kertjében, ment a dajdaj, jókedv, hangulat! Mit csinálnának ezek Spanyolországban? :)

Az esős időszakok száma leheletnyivel megnövekedett, de alig észrevehetően... Mondjuk azért párszor megáztunk, de ahogy már említettem, itt az is más - és mivel a levegő alapvetően nem annyira hideg már, tulajdonképpen kellemesnek is volt mondható :)

A pár esős napot viszont bőven ellensúlyozza, hogy kevesebb a simán "csak felhős" idő, a napocska jó sokáig fent van (este 10-kor még világos van) - figyelni is kell, mert ugyanúgy - ha nem jobban - le lehet égni, mivel amúgy nincs kánikula, és ez csalókává teszi a napsugarakat a "magyar nyárhoz" szokott ember számára.

Szóval sokszor van kirándulóidő - ki is használjuk... Ki tudja, talán egyik hétvégén még a tengerbe is bemegyünk - legalább bokáig :D

Szerző: Zheran

Szólj hozzá!

Címkék: idojaras

Az apró kincsek

2011.05.28. 21:09

Rég nem írtam, tulajdonképpen azért, mert nem sok minden történt velünk. Éljük a kis hétköznapjainkat, és talán már nem is vesszük észre, hogyha valami olyan történik velünk, ami mást is érdekelhet "odaát" :)

Hírekben is szereplő eseményekről szintén nem akartam tudósítani, bár most visszagondolva ez talán pici hiba volt, mert hát miért ne lehetne írni arról, hogyan éltük mi meg (II.) Erzsébet királynő idelátogatását, vagy mi volt a véleményük az ír hölgyeknek Vilmos herceg esküvőjéről...

Írni fogok azonban, mert nem akarok belefásulni azokba a dolgokba, amiket magunkban "apró kincseknek" nevezünk. :)

Írországnak nincsenek "hatalmas" dolgai. Van pár "leg", de se egy felhőkarcoló, se egy nagyváros, minden átlagosnak lenne mondható, ha nem lennének ott ezek a "kincsecskék".

Imádunk ugyanis "akárhol" mászkálni. Még a "bejáratott" útvonalak mentén is találunk szinte nap, mint nap újat. Imitt egy kis virág, amott egy szép zöld gyep. Feltölti a lelket, hogy nem írtják a fákat/bokrokat, ahol nem kell - ez a lustaság ad némi vadregényes felhangot a legegyszerűbb utacskának is. Ellenben ha egy kis talpalatnyi föld kikandikál, már fűmagot szórnak rá és nem átallják rendszeresen nyírni is.

Az utcarendszer tele van "Cul de Sac"-okkal, ami lényegében zsákutcát jelent - picit bővebben olyan utcákat/tereket takar, ami nem vezet a másik oldalon egy másik főútba. Ezeknek a helyeknek van külön nevük is, amit sokszor belevésnek egy nagyobb kődarabba és kihelyezik a sarokra - láttunk un. dolmeneket is (több, nagyobb követ összeraknak, mint amolyan mini, szedett-vedett Stonehenge :) ) - kis faluk a városban.
Aki tehát oda megy, ott lakik/ott van dolga, ennélfogva csendes kis lakóközösségek élhetnek vidáman - a gyerekek bátrabban szaladgálhatnak a befüvesített kis parkokban.

A nagyobb utak persze zsúfoltabbak, de ezeket is sokszor szegélyezi beborostyánozott fal - legolcsóbb védekezés a graffiti ellen!
Sőt, nem átallanak külön kihagyni az új, útmenti zajvédő falak mentén pici részeket a betonból, ahová futónövényeket, bokrokat telepítenek, amik pár év alatt befutják a maguk kis részét - mintha szándékosan adnának valamit a természetnek, hadd vegye vissza magának.

Nem is gondoltam volna, hogy a levegő és a tiszta eső is mekkora kincs lehet. A viharos erejű szél sokszor idegesítően agyig metsző, de ez viszi ki a szmogot a városból - az esőnek is más az érzete: nincs kedvem utána egyből beállni a zuhany alá, majd megszárad a fejem, jó az úgy :)

És még nem is láttuk az igazi vidéket, csak itt, a közvetlen környéket fedezgetjük fel még mindig... Néha előjön belőlem a CO2-náci: biciklitúrákat szervezek képzeletben és szinte bánom, hogy kipufogógázos kocsit szeretnénk venni (dehát más alternatívánk jelenleg nem nagyon van, sőt, még az is szűkösen oldható meg :( )

Nem emlékszem, írtam-e már az apró mosolyokról, amiket kéretlenül szórnak az itt élők boldog-boldogtalanra. Hamar meg lehet szokni, hogy egy kedves öreg nénire rá/visszamosolyogjak, ha látom, hogy félre kell húzódni valamelyikünknek a szűkös gyalogúton, vagy csak szimplán megnézi a kisbabát - esetleg ne adj' Isten "csak" jó kedve van :)

L. olvasta valahol, hogy egy hasonló környezetből Magyarországra "visszatérő" honfitársunk próbálgatta (szándékosan), mit szólnak a Duna-parton sétáló emberek, ha csak úgy rájukmosolyog - hát, ki lehet találni a reakciókat :D

Írországot is érinti a válság, de valahogy úgy érzem, az emberek jóval optimistábbak (vagy talán jóval inkább lesz@rják, mit mondanak az idióta pénzügyi fejesek) - mintha sokkal jobban éreznék: rajtuk múlik az, hogy megtartják-e azt a kincset, ami nemcsak itt, hanem bárhol lehetne a világon - az őszinteséget és a létezés önmagáért való örömét :)

(U.i. zsepit nem küldök az elázott billentyűzetek letörlésére :D )

Időjárásjelentés #3

2011.05.28. 20:01

Jön a nyár.

Ahogy hallom... legalábbis Magyarországon biztosan :D

Közben Írország ugyanis rájött, hogy elfeledkezett magáról - hát most bepótolta rendesen, főleg az utóbbi két hétben.

Volt pár igazán meleg nap, de amúgy egyre felhősebb időszakok váltották egymást egyre esősebbekkel. A héten be is kellett fűteni párszor, mert a szél szinte szó szerint kifújta azt a maradék kis meleget is, amit a ház esetlegesen felhalmozott napközben. Még az itt rokonlátogató Obama elnöknek is fejfájást okozott, hogyan közlekedjen a helikopterével, hehe, Welcome to Ireland :D
Egyik nap kabátot is kellett venni, bár akkor már az írek azt mondták, hogy "hideg van". (Ja, de azért rövidnadrágban/pólóban viszik ki a szemetet...)

Tipikus "depis" napok voltak.

Az esőt amúgy még mindig szeretem. Bár párszor megint megáztunk (még mindig nincs ernyőnk, szerintem ebből már sportot űzünk), szinte sosem esik fél óránál többet, és összességében kellemes élmény. Még odakint is.

Most, a hétvégén tapasztaltuk elöször a "Húha, süt a nap, menjünk kirándulni!"-érzést. Úgy is tettünk - hiszen a tenger még haragosan is gyönyörű :)

Szerző: Zheran

Szólj hozzá!

Címkék: idojaras

A gyalogos közelekedésről

2011.04.27. 18:53

 Most néztem, hogy már vagy két hete egy sort sem írtam... úgyhogy picit jóváteszem a dolgokat, mára két bejegyzés is jut :)

A címből adódó téma mostanában (meg még egy ideig) gyakorlati szempontból is foglalkoztat minket, hiszen kocsink nem lévén, leginkább gyalog tesszük meg a szükséges utakat.

Dublin nem egy hatalmas város, tulajdonképpen 1-2 órányi sétával szinte bárhová el lehet jutni egész délkelet Dublinban (vagyis a 18-as kerületben).

A járdák általában keskenyebbek a Budapesten megszokotthoz képest. Ez állítólag "történelmi okokból" van így, mivel a telektulajdonosok egyszerűen leszarták a kérdést, és a saját területükből nem adtak (vagy csak keveset) a köz számára. Néhol másfél ember fér el csak kényelmesen, és ha éppen jön egy emeletes busz, akkor már vészes közelségbe kerül a tükör a fejhez vagy a bevásárlószatyor a karosszériához. Babakocsival sokszor csak "libasorban" halad a család, így beszélgetni néha vicces és picit a cigányokra emlékeztet az egész, azzal a különbséggel, hogy itt a nő megy elöl és "ordibál" hátra az "embernek" :D

Ezt ellensúlyozandó a kereszteződések szinte kivétel nélkül akadálymentesítve vannak. Még a kicsik is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy szépen lesimítják az aszfaltot a közút szintjére, a lámpás kereszteződéseknél pedig ilyen "pupozott" elemeket is beraknak, csúszásgátlás címén.

Apropó lámpás kereszteződés. Ahol lámpa van, ott mindenhol megtalálható a Nyomógomb. Ennek funkciója egyértelmű: ha "megnyomod" a gombot, akkor várható, hogy vált a lámpa (ami egyébként a gyalogosoknak is háromszínű sok helyen!).

Nade... először is vegyük sorra a dolgokat. A szerkezet amúgy svéd gyártmány és fullextrásan kiszolgálja az összes fogyatékkal élő (de hülye szóösszetétel ez) igényét - ugyanis ritkásan "pittyeg", amikor piros a lámpa; ha megnyomjuk a gombot (ami nem gomb, csak egy fém köröcske, mozgóalkatrész nincs), akkor hangosabb pittyenéssel nyugtázza ezt, és felviláglik rajta egy lámpa is. Ha már a süketeknél tartunk, akkor a szerkezet "rezeg" is, pittyenéskor. Oda se kell nézni már a lámpára, minek is az :)
A vakok számára további kiegeszítés a dobozka tetején lévő nyíl, ami a gyalogos átkelés irányát jelzi (ha esetleg többes kereszteződés van), valamint az újabb fajtákon oldalt, amolyan Ogham-írás szerűen ábrázolja az gépkocsi forgalom felépítését: hány sávot kell áthaladni, honnan mennyi sávból jöhetnek az autók, van-e közbülső járda darab, stb.

Nagyon pöpec.

Kár, hogy senki sem használja :D

A vérbeli dublini gyalogos ugyanis csak átmegy.
Amikor nem jön autó.
Néha akkor is, amikor jön. Majd megáll! Mármint az autó.

A belvárosban rendszeresen láttam türelmesen, a neki zöld lámpánál autósokat álldogálni, amíg a bámészkodó turisták, utánozván a helyieket, átkavarognak a másik oldalra.

Személyesen láttam, hogy a nyerő első poziciós autósra azért dudált rá a mögötte álló, mert az megvárta, míg átrohan a Luas-hoz a piroson a gyalogos. (Én voltam ez a gyalogos...)

Szóval néha teljes káosz tud lenni a gyalogos lét. Talán pont az ellenkező hatást váltja ki a "Gomb" - hiszen megnyomom és nem vált a lámpa... Akkor meg b@ssza meg, átmegyek... :)

Nem készültem baleseti statisztikákkal, de a rendszer mégis működőképesnek tűnik.

Egyébként persze jó ez a lámpás dolog. Babakocsival pláne, bár amúgy az itteni autósok már otthonról elindulás előtt megállnak a két kilométerre, út szélén ácsorgó kismamának. Tőlünk nem messze például van egy gyalogosoknak kitalált lámpa, amit ha megbűvölünk a Gombbal, akkor azonnal zöldre vált nekünk, amúgy meg mindig piros. Kifejezetten gyerekbarát.

És a végére hagytam a cuki "nyalókás embert". Nem, semmi édesség, de még csak cukros bácsi sem: az amerikai filmekből is olyan jól ismert táblás emberke, aki kiáll a zebrára, és testével védi :) az áthaladó gyermekeket az iskola előtti zebrán való átkeléskor (amely zebrát egyébként két fekvő rendőr is szegélyez, plusz reggelente általában csak anyukák mennek arra, akik amúgy is vigyáznak és ráadásul tényleg mindenki megáll a kijelölt gyalogos átkelőhelyeknél)!
Külön bekezdés szólt róla a helyi újságban ám! A leírás nem szólt bérezésről, de még azt is el tudom képzelni, hogy a nyugdíjas bácsi tök ingyen, felelősségtudatból megy ki napi 2x, hogy "nyalókáját" feltartva mutassa a gyerekeknek, mikor is haladhatnak át balesetmentesen! :)

Igazi kincs :)

Erről jut eszembe... Na, de ez egy másik cikk lesz :P

Időjárásjelentés #2

2011.04.27. 18:30

 Újabb hónap vége, újabb jelentés a Felhők Országáról...

...ugyanis eső továbbra is csak elvétve hullott :)

Azt kell mondjam, összességében sokat nem változott a helyzet a múlt hónaphoz képest. Hozza a formáját az óceáni időjárás, szép lassan, semmit sem elsietve közeledik a nyár.

Ez abból látszik leginkább, hogy többször van "pólós" meleg, a reggelek már nem annyira zimankósak. Ha viszont nem süt a nap, továbbra is elkél a plusz réteg - éjszaka és kora reggel 1-1 óra "kötelező" kandallóztatás jólesik "öreg csontjainknak" :)

Na, csapadék azért volt - párszor picit meg is áztunk (közben nem találjuk az esernyőt, amit hoztunk...) - viszont esőből is sokfélét láttunk:

Volt a "mindenhol kavargó mikrocseppes", ami nem komoly mennyiség, de mindenhová idegesítően betüremkedik. Aztán a "ritkás cseppes", amiben akár 1 órát is lehet sétálni anélkül, hogy komolyabban elázna az ember, de mégis esik (tapasztalat). Jégeső is volt egyszer - amolyan igazi napsütésből 10 másodperc alatt leszakadó (éppenhogy hazaértem). És persze az éjféli eső, amire jó felébredni és visszaaludni a szemerkélésére.

Ami feltűnt, hogy nincs olyan iszonyatos zuhé, "tavaszi zápor/zivatar". Ha esik, 1 óránál ritkán többet. Rövid távú kintlét esetén pedig esernyő/esőkabát nélkül is bátran neki lehet indulni.

A füvek meg csak nőnek. Amikor esik, akkor szemlátomást. Amikor meg süt a nap, akkor meg azért :D

A felhőhelyzet továbbra is változatos, bár lassan kiismerjük a menüt. L. már felismeri az esőfelhőt (nagyrészben), ami tényleg bravúros dolog, mert volt, amikor 2 napig felhős volt, eső nélkül, aztán meg egy sima délelőtti borulásból öntötte ránk Őfelsége a mannát.

A szél most ritkábban fújdogált.

Összességében tehát melegszik az idő, kapunk elég D-vitamint is - tehát köszönjük szépen, még mindig jó időnk van :D

Szerző: Zheran

Szólj hozzá!

Címkék: idojaras

(Ny)elvi kérdések

2011.04.14. 20:14

Hát igen, az alapvető dolog. Ami sokszor gátat szab az embereknek abban, hogy másik országban éljenek: a más nyelv - és ebből fakadóan a más kultúra.

Folyamatosan gondolkozom ezen a dolgon. Imádom a magyar nyelvet - hiszem, hogy azért lettem az/olyan, aki, ami, mert a magyar az anyanyelvem. Úgy gondolom, a nyelv az, ami egy népet elsődlegesen összetart: nem az, hogy milyen az emberek bőre színe, vagy hol élnek, vagy milyen személyijük van :)

Egy másik nyelv haladó megtanulásának ennélfogva különös szerepe van az adott ember életében. Nemhiába oktatják a tanfolyamokon, iskolákban az adott nyelvhez tartozó szokásokat, kultúrális dolgokat. A nyelvtan, a szókincs csupán beseggelhető valamik, amikor igazán valaki a másik nyelven tud "gondolkodni", kifejezni azt, amit belül gondol - na, akkor lehet megtapasztalni valami egészen újat, önmagunkban.

Ennélfogva imádok angol anyanyelvűekkel beszélgetni. Szeretem látni, mennyire másképp forog az agyuk, és mindig meglepődök, mennyire sokrétű a magyar nyelv - és milyen egyszerűen lehet normális kommunikációs szintet kifejleszteni angolul. Tudatosan mindig arra törekedtem, hogy minél többet beszéljek, mert szerettem volna a nyelv rejtelmeit, mélységét megérteni - hogy önmagamat adhassam, amikor úgy beszélek. Hogy tudjak angolul...

Aztán minden leányálmom szertefoszlott, amikor megkezdtük az itteni az életet. Vegyük az elejétől:

A kiejtés

Én a suliban, meg a TVben leginkább az amerikai angolhoz szoktam hozzá. Pechemre. Ugyanis munkám során leginkább angol-angollal találkoztam. Abból is sokfélével. Nem is gondoltam volna, ennyire számít az, hogy ejtik pl. a "dance" szót. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy más szavakat, mondat-összetételeket használnak - tényleg van egyfajta patinája: egyes emberek minőségibbnek tűnnek, amint felveszik a "lordok" hanglejtését.

És akkor meghallottam az íreket. Az elején még vicces volt, amikor a taxis igazi vidéki kiejtéssel próbált kommunikálni velem, de tulajdonképpen L. fogalmazta meg jól: az egész olyan volt, mintha megpróbáltak volna erőszakot tenni a fülemen :) Amolyan "parasztbeszédnek" tűnt az egész.
Nem értettem meg kevesebb szót emiatt, de mégis, az agyamnak plusz erőfeszítést kellett tennie, hogy ugyanolyan folyékonyan menjen az "input", ahogy szeretem. Dublin nem Dáblin, hanem Dublin, az "upstairs" nem ápsztersz, hanem upsztersz, vagy opsztersz... és ez csak egy hangzó a sok közül, amit másképp ejtenek...

 

A másik idegesítő dolog viszont, ami mind az utcán, mind a munkahelyen felettébb zavaró tud lenni: a hadarás és a szavak elharapása. Emiatt aztán sok ember olybá tűnik, mintha folyamatosan fél csomag mogyoró és egy alsó fogsori fogszabályzó lenne a szájában. Hihetetlen. Mindig örömmel tölt el, amikor "megszokok" valakit, aztán jön egy újabb ember, és rámtör a pánik: semmit nem értettem az első 3 mondatából...

A szóhasználat

A fentiek után ez egy kisebb probléma, hiszen alapvetően az írek is angolul beszélnek, nincsenek nagyon "extra" szavaik, csak más kifejezéseket szeretnek használni, mint az angolok vagy az amerikaiak (pl. "grand"-ot a "great" v. "alright" helyett). Viszont látom azt, hogy egymás között van egyfajta (pontosabban másfajta) "ritmusa" a beszédnek: ahogy elköszönnek, megköszönnek, kifejezik rosszallásukat vagy helyeslésüket - ez mind-mind olyan dolog, amit nem lehet "megtanulni"... illetve lehet, csak az nem biztos, hogy éppen az én személyiségemnek megfelelő. Ezért tűnik "sutának" egy "nem-angol"... mert betanult dolgokat mond, holott látszik rajta, hogyha anyanyelvi angol lenne, akkor teljesen mást mondana. Nem mindegy, hogy "Good morning" vagy "Hi", "Hey", esetleg "How you doin'" - illetve "Goodbye", "Bye", "Cheers" vagy "See ya". Sosem jó ugyanazt használni, minden alkalomhoz, beszélgetéshez más dukál. És ezt flottul tudni, gondolkodás nélkül - na ez már közelebb visz sok szempontból az országhoz.

 

Szoktam magamban "szintekre" osztani a nyelvtudást, és mindig kijelölni magamnak egy újabb, elérni kívánt szintet. Ami jelenleg problémát okoz nekem, az az itteni emberek "chit-chat"-je, vagyis amikor csacsognak egymás között, legyen az munka, vagy a "mit-csináltál-hétvégén" témája. Ez aztán nagyon más, mint egy nyelviskola száraz "My name is John"-szerű anyaga! Pörögnek a szlengek, kifejezések, íres kiejtéssel, gyorsan, nagyon gyorsan. És akkor még OK, hogy a szavakat értem, de tudnom kell, mikről is beszélnek: sportfogadás, foci, politika (ez utóbbiról nem nagyon szoktak), TV műsorok és megannyi más helyi dolog, amiről csak halványan vannak emlékeim - néha még magyarul sem.
Ha pedig tömegben beszélnek, ott aztán végképp káoszba fordul minden :)

Másik fontos dolog, hogy megértessem magam. Szokták mondani, hogy az anyanyelvi könnyebben megérti a "tanult nyelvi" egyént - tehát csak bátran, mondjuk ami eszünkbe jut, nagy gond nem lehet. Ez persze így is van, a kezdőknek én is azt javaslom: mindegy hogyan, csak használják a nyelvet, figyeljék a választ, tanuljanak a legapróbb kommunikációkból. De egy szint után már "ciki", amikor elmondok egy mondatot és látom az értetlen tekintetet. Nem azért, mert mondjuk éppen nem rám figyelt, hanem mert nem fordított plusz figyelmet a mondandómra (pont azt a pluszt, amit én szánnék az írességből adódó különbségnek a megértésére). Miért is tenné, ő van "itthon", ha valaki szól hozzá, nem fogja egyből "gyagyás külföldinek" nézni. :)
Szóval fontos, hogy megfigyeljem, hogyan hangsúlyozzák a mondandójukat az itteniek. Mit tartanak lényegesnek, milyen szóhasználattal mit a legcélszerűbb kifejezni, stb.

Nem egyszerű dolgok ezek... a tapasztaltak alapján jelenleg úgy érzem, évekbe fog telni, míg újra elmondhatom önmagam számára: tudok angolul :)

 

süti beállítások módosítása