A blogírók számára olyan ismerős szabadkozással kezdhetném: "rég írtam már, dehát nem is történt semmi, meg amúgy is sok a munka, stb." - dehát ez nem lenne igaz, egyszerűen annyi minden történt, hogy eszembe sem jutott leírni - vagy fáradt voltam a gép előtt ülve irogatni, inkább pihenésképp szétlőttem pár virtuális katonát a virtuális hadszíntéren. Igazán pihentető érzés seggbedurrantani egy német vagy francia játékost... :D

Nade most már annyira lemaradtam emiatt, hogy eldöntöttem, behozom a lemaradást, remélem többek örömére (ha egyáltalán maradt még olvasóm :D ).

Szóval, az egész azzal az ártatlannak tűnő dologgal kezdődött, hogy elmentünk Dun Laoghaire-be (kb. úgy mondják, mintha angolul úgy lenne írva, hogy Dun Leary). Ugyanis megszereztünk minden papírt az itteni családi pótlék kérvényezéshez, és gondoltam, inkább személyesen adjuk be, mert hallottam már horror sztorikat, hogy hónapokig hozzá sem nyúltak a postai borítékhoz, és utána derült ki, hogy valami hiányzik. Reméltem, hogy így kiszűrhetek pár akadályt.

A családi pótlék ugyanúgy van, mint Magyarországon: ha valaki "itt él" (vagyis itt dolgozik és fizet adót és EUs állampolgár), akkor igényelheti - viszont az egyezmény miatt ebben az esetben a magyar családi pótlékot nem kapja (ezt elvileg a hivatalok egymás között lerendezik) - sőt, arra az időszakra, amíg esetleg két helyről kapta a pótlékot, az "érvénytelen" ország kasszájába vissza kell fizetni azt. Szerencsére "visszamenőleg" is lehet igényelni, és mivel én pont február 28-án kezdtem el dolgozni, ezért a teljes márciustól a kiutalás időpontjáig vagyunk jogosultak rá :) Viszont sok helyről olvastam, hogy ez a része nem túlzottan olajozott a rendszernek, néha fél-1 évig is eltart, míg elbírálják a papírokat és lesakkozzák a magyar hivatallal a kérdést...

Elkéredzkedtem hát a munkahelyemről délelőttre, és miután Szilvit leadtuk a suliba, felültünk a Dart-ra és "bevoncsiztunk" a kis kikötővárosba. Van ugyanis itt egy egész nagy marina, ahol sok-sok-sok hajó parkol, két hatalmas "pier" (móló) által közrefogva. A mólók végén kis világítótornyok állnak, nagyon szép az egész - még én is kedvet kaptam tőle a hajózáshoz, pedig a vizes dolgokat annyira nem kedvelem :)

Leszálltunk hát, és elindultunk a hivatal irányába. Dun Laoghaire egészen más, mint Shankill, vagy Bray, zsúfoltabb picit, vannak nagyobb épületek, irodaházak, de ugyanúgy pár főbb utcára korlátozódnak a jelentősebb boltok. Picit borongós/esőre hajló idő volt, feltámadt a szél is, de a tenger látványa elfeledtette velünk ezeket a dolgokat.

Hamar meg is érkeztünk a hivatalhoz, ahol az a meglepetés fogadott minket, hogy senki sem állt sorba. Na nem azért, mert annyira flottul ment az ügyintézés, hanem szimplán elnéztem az ügyfélfogadást és 1 órával korábban értünk oda :D Minden kapu zárva volt, véletlenül arra járt egy munkás kinézetű valaki, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy pont aznap más a kezdés, mint amúgy... Pech... És ráadásul pár vízcsepp is koppant a fejünkön.

Nem estünk kétségbe, fél-háromnegyed órát csak elütünk valahogy, elvégre ez már valamiféle "city"! Telefonomon kikerestem a legközelebbi McDonald's-t, és a szemerkélő esőben, az alvó, babakocsis babával felkerekedtünk.

Hát, a "Meki" továbbra sem lopta be magát a szívembe. Brayben anno még egész hangulatos volt a "díszlet", egész különlegesnek volt mondható, de itt csak szimplán szánalmas, unalmas és büdös volt. Szonja át is aludta ez egészet :) Bámultuk a nedves utcát, az elhaladó embereket, autókat - egyedül az volt a jó, hogy végre kimozdultunk, de alapvetően nem ezért szerettük meg Írországot...

Bevágtuk a gyors (viszont olcsó) reggelit és az aprócseppű, szűnni nem akaró esőben visszaindultuk. Gondoltuk, jajdejó, van még negyed óra a nyitásig, majd foglaljuk a helyet... csakhogy az öröm nem tartott sokáig, mert mire odaértünk, már vagy huszan álltak az épületen kívül, és még csak el sem kezdődött az emberek behívása. Akkor döbbentem rá, hogy ez ugye a "Social Welfare Office", vagyis mindenféle segélyért ide fordul a lakosság - és ennek úgy látszik minden országban - kimondatlanul - Unalmas Sorbanállással kell telnie.

Elszontyolodtunk, és mivel egyre jobban rázendített az eső, ezzel egyre inkább lehűtve a levegőt, otthagytuk a francba az egészet - mentünk vissza vonatozni...

Szóval a terv megváltozott - maradt a "postán-feladjuk-aztán-várunk" opció... Abban reménykedtünk, hogy ez a "tartoztunk az Ördögnek egy úttal" dolog talán szerencsét hoz a későbbiekben...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.