Hétvégén igazán szép időnk volt - szombaton gyakorlatilag végig sütött a Nap, vasárnap is csak zápor-zivatarok voltak - úgyhogy picit távolabbra merészkedtünk felfedező túrára.

Első napi tervezett állomásunk a még mindig fura nevű Dun Laoghaire (3x-ra már le is tudtam írni!) volt, azon belül is az "East Pier", vagyis a marina keleti mólója. Már az odaút is csupa izgalom volt, mert persze nem sikerült megtalálni azt az utat, amit a térképen kinéztem, így "érzésre" mentünk, ami a jellemzően kanyargó utakon elég fura volt - de végülis sikerrel bekeveredtünk a George's Street-re, ami nagyjából a főbb utcája ennek a kerületrésznek.

Azért közben megtapasztaltam a "másik oldalról", milyenek a szűk utcák, ahol lehúzódás nélkül jönnek szembe az autók és jobb esetben a padkát választhatom menekülőútnak, rosszabb esetben csak egy kőfal található a kocsi bal oldalán. Vasárnapra már megszoktam ezt, de szombaton kifejezzen lehangoló félig eltévedve, folyton lassítani minden kanyarban - bár a mögöttem jövők nagyon türelmesek voltak.

Találtunk egy jó kis parkolóhelyet - persze fizetős volt, de az automaták hasonlóan működnek, mint Budapesten - azzal a kivétellel, hogy nincs 2 órás limit, bármeddig parkolhatok 6 euroért aznap (persze van óránként bontás is). Ja, a parkolóhelyek is szűkek - szerencsére a Honda nem olyan széles :)
Plusz apró öröm, hogy a jegy egyik fele letéphető, így könnyen észben tartható, meddig is szól a parkolás.

Kikászálódtunk és gyorsan tenger-iránt gurultunk babakocsistul. Ragyogó, meleg volt az idő, sok-sok ember - hozzánk hasonlóan - a móló felé sétált. Kis kerülővel (innen készült a poszt végén a video) felmásztunk a sétányra, ahol egy ad-hoc Zumba-csoport fogadott minket (a gyakorlatot megnézve továbbra nem értem, mi a különbség az aerobik és e között, de biztos csak azért, mert nem én lihegek ott). 

A móló két szintes volt, felülről a tenger látszódott, a sok kis vitorláshajóval - alul pedig a marina vizéhez lehetett közel sétálni, amiben pihent a sok kis... nos... igen... szintén vitorlás :)

Ahogy láttam a hajócskákat, kedvet kaptam hozzá én is... De persze nem mint utas, hanem, mint "kapitány" - pár percig komolyan elgondolkoztam rajta, hogy beiratkozom egy vitorlásklubba, de aztán pont az bizonytalanított el, ami amúgy a hajósok szeszélyes istennője: a szél. Az ugyanis nagyon fújt. Ez egy kikötőben nyilván hasznos dolog, de mi szinte éreztük, ahogy cserzi a bőrünket. A nap amúgy kitartóan sütött, de hiába, szégyenszemre fel kellett venni a kabátot... és csak sóhajtozva néztük a helyiek papucsos-rövidnadrágos-rövidujjús  kombóját.

Azért a hangulat így is jó volt, az egészet egy benzines kordé koronázta meg, amely a világítótorony(ka) tövébe szállított utasokat - ott ugyanis van egy fagyizó! (Így utólag nem értem, miért nem az elejére tették a fagyizót, de persze Szilvi biztos élvezte volna a - mellesleg borsos árú - menetet.)

Sajnos a "toronyba" nem lehetett bemenni, de amúgy sem volt olyan magas az építmény, úgyhogy nem bántam.

Mire visszaértünk, már teljesen vörös szemekkel ajándékozott meg Aiolosz, pár komolyabb felhőcske is gyülekezni látszott, így gondoltuk, megint benézünk a Mekibe. Útközben még elakadtunk egy Dunnes-ben (ahol nyilván pont "akció" volt :P), de végül csak sikerült betérnünk a zsúfolt étterembe, ahol, mire elfogyasztottuk a kaját, kivárhattuk az időközben rázendítő, csendes esőcske végét.

Újult erővel mentünk vissza a kocsihoz, és - összekötve a kellemest a hasznossal - párszáz métert gurultunk, hogy beállhassuk egy shopping center parkolójába, annak reményében, hogy bevásárolhatunk az ottani Tescoban...

Ami sajnos közben megszűnt (a térkép, amiről néztem, meg nem tartalmazta a változást :( )...

Úgyhogy átgyalogoltunk a 100 méterre lévő másik shopping centerbe, hogy megtudjuk: az ottani parkolót ráadásul ingyen használhattuk volna vásárlás esetén... Pech, de most már ezt is tudjuk... azért örültünk, hogy ilyen gondjaink vannak és nem az, hogy hogyan cipeljük haza 3 kilométerről a cuccokat... :)

Picit fáradtan indultunk hazafelé, miközben megtalált minket az igazi eső - szerencsére ekkor már bent ültünk a kocsiban :) Szívderítő élmény volt átrobogni az esőfelhő alatt, hogy aztán a szikrázó napsütés visszatükröződjön a nedves aszfaltról. Pár apróbb "shower" még elkapott útközben, de ez se minket, se a gyalogosakat nem zavarta (látszólag). Az meg már megszokott volt, hogy - majdnem - eltévedtünk... utcanevek ritkásan vannak, így maradt a GPS + Google Maps hatékony párosítása. :)

A vasárnap a következő bejegyzés témája lesz, addig is itt a "kötelező" képgyűjtemény, és egy video :) (Elnézést, hogy csak ennyi készült, de rettentően fárasztó volt a küzdés az elemekkel, és sokszor csak örültünk annak, amit láttunk - csak a gépet felejtettük el elővenni :D )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.