Szégyellem magam, de ez a fontos téma is háttérbe szorult, pedig izgis dolog ám: ugyanis Szilvi jelenleg Magyarországon nyaral, és mivel nekünk se kedvünk, se idegünk, se pénzünk nem volt vele menni, így egyedül utazott a kis drága - ráadásul repülővel!

Rengeteget izgultunk, tervezgettünk már a foglalás előtt is, próbáltuk felkészíteni a kisasszonyt, hogy "mi lenne, ha egyedül mennél a repülővel a mamáékhoz" - tipikusan a legnagyobb problémája nem az volt, hogy mi nem lennénk ott, hanem, hogy "hogyan fogok beszélni a nénivel, aki elkísér a repülőig?" :D Ennyit erről... :)

A gyakorlati lépésekre terelve a szót, átnéztem a fél internetet az "unaccompanied minor" kérdésében - és a helyzet megoldására csak a Malév látszott alkalmasnak (mivel a fapadosok még plusz pénzért sem vállalnak egyedül utaztatást) - 25 euro fejében simán mehet velük a csemete, és még kaját is kap a repülőn!

Fel is hívtam őket, hogy milyen adatok kellenek majd a foglaláshoz (lényegében az átvevő és átadó személy adatai meg persze az utazási adatok), majd miután megszereztem/feljegyeztem ezeket, felhívtam őket "élesben" is, hogy én júli 5-re bizony szeretném feladni poggyászostul őhercegnőségét. Itt már kisebb probléma adódott, mert az aktuális Malév ügyfélszolgálatos visszakérdezett, hogy "és a visszaút mikor lenne, merthogy azt csak úgy lehet foglalni!"

Nohát... mivel se halvány lila gőzünk, se pénzünk nem volt érdemben válaszolni erre a kérdésre, a jól bevált "a kolleganő nem mondta ezt..." módszerhez folyamodtam, mire kiderült, hogy "ja, lehet így külön foglalni, csak nem érdemes"... Naszép - hadd döntsem már el, hogy nekem mi érdemes!

Ezt jól meg is beszéltük akkor, maradt a "one-way", és másnap már "kezemben" (email-fiókomban) is volt a virtuális repjegy. (Egy napot kellett várni, hogy leellenőrizzenek valami adatokat - gondolom megnézték, hogy az Interpol által körözött veszélyes gyermekcsempészek vagyunk, akik fű alatt akarják hazaküldeni a gyereküket...)

Szép lassan el is jött a "Nagy Nap", és bár reggel (hajnali) 7:45-kor indult a gép, nehezen tudtuk rávenni magunkat a korai lefekvésre...
Még nehezebb volt rávenni a testünket/agyunkat a hajnali (éjjeli?) 4 órás kelésre...

Szerencsére előrelátóak voltunk, mindent már előző este szépen bepakoltunk, én pedig jó előre lefoglaltam a buszjegyeket (akkor ugye nagyon nem volt még meg a Honda) - úgyhogy csak ki kellett baktatni a kb. 10 percre lévő buszmegállóba.

Írország ebben a pillanatban ébredt rá, hogy mégiscsak illendő módon búcsúzik el erre a két hónapra Szilvitől - ugyanis szépen rázendített az eső és rettentő borongós lett az ég is.
...Már amennyi látszódott belőle, mert a rövid nyári éjszakák ellenére azért 4 órakor még csak nagy erőfeszítéssel lehetett mondani, hogy "pirkad"...

Nos, azért egy pozitívum mégis akadt a korai gyaloglásban: összesen 6 (hat) darab autót láttunk a főúton, amíg várakoztunk a buszra, ebből egy hús, egy tejszállító volt, azok nem is számítanak... Szóval jó érzés volt látni, hogy az embereknek nem annyira kell korán kelniük - lehet, hogy szociológiai tanulmányt kéne írni a "Társadalmi jólét a munkába indulás tükrében" címmel :)

Aztán begurult a busz, és egyből egy vicces jelenettel indítottunk, a sofőr kérdésére ugyanis, hogy "Terminal 1 or 2?" - nem tudtam választ adni :D Valami nyugtatásfélét mormogott, mint később kiderült, azért, mert a két terminál között max. 10 perc a séta, szóval nem lett volna probléma, ha "rossz" helyen szállunk le. Azért a biztonság kedvéért telefonos segítséget kértem és az "ügyeletes", tűkön ülő L. hamar felvilágosított. (Ja, akinek most esett le: igen, én vittem ki egyedül Szilvit, tiszta pénzkidobás és stressz volna L-t és Szonját is kirángatni ebben a lehetetlen időpontban.)

A buszon már jobb volt a kedv, Szilvi élvezte, hogy "elöl" ülhet, nézte az ébredező várost, a fizetős hidat a Liffey felett, egyszer meg is jegyezte, hogy "Többször kéne erre járnunk"... :D

Én közben csacsogtam ezerrel, próbáltam oszlatni a feszültséget - bár lehet, hogy csak magamban, mert Szilvi nagyon vidám volt, várta már, hogy mi lesz.

A reptéren simán ment minden - egyből megtaláltuk a "checkin" pultot, és pár űrlap közös kitöltése után kaptunk egy cuki sárga tasakot, amibe minden fontos dolgot betettek (és még nyakbaakasztó is járt hozzá!) - már csak 45 percet kellett valahogy "elütni"... Hát igen, ez a repüléssel együttjáró örök várakozás mindig :(

Ahányszor járok a Dublin Airport-on, mindig valahogy egyre kisebbnek tűnik. Azért persze így is nagyobb, mint a LisztFerihegy-i, és legnagyobb örömünkre 24 órás McDonalds is található a felső szinten :)

Szilvi izgulása itt mutatkozott meg leginkább, ugyanis nem kért Happy Meal menüt, beérte egy narancslével. Közben próbáltam a lelkére kötni többször, mire figyeljen, ami szerencsére kimerült abban, hogy a "sárga nyakbavalódat sose téveszd szem elől és ne szedj ki belőle semmit, különben jöhetsz vissza egyből!" :D Tudom, kicsit morbid azzal ijesztgetni a gyereket, hogy visszajön hozzánk, ha rosszul viselkedik, de a cél érdekében ezt is bevállaltam :)

A Meki után kipróbáltuk az összes mozgólépcsőt, liftet, megnéztük a vendéglátóipari egységeket és titokban megmosolyogtuk az itt-ott elfekvő/alvó, pakkos turistákat - ezzel nagyjából ki is merítettük a szórakozási lehetőséget, bár az időkeretet még nem... azért visszaballagtunk a pulthoz, ahol rövid pakolászás után a személyzet (aki sajnos ír volt) bekísérte a Szilvit a biztonsági ellenőrzéshez.

Oda meg már nem mehettem ;(

Úgyhogy erőt vettem magamon, és erőt öntöttem a kis pityergőbe, mondtam neki, hogy figyeljen a nénikre és nagyon vigyázzon magára (ezt a jelenetet a teljes mértékben kultúrhű "awww, sooo cute" hangeffektusok kísérték a hölgy-személyzet részéről :) )

Még aggódva figyeltem a befelé kígyózó embereket, de két kanyar után, amikor megláttam, hogy Szilvi milyen szépen, mindenféle sírós arc nélkül követi az ideiglenes gondviselőit - megnyugodtam.

Tudtam, hogy itt már nem lesz semmi gond - a repülő egyszerűen nem mer lezuhanni, Szilvi pedig egy erős, okos kislány, aki ezzel az úttal bebizonyítja, hogy nem is olyan kicsi már :)

És így lett - az aggódó rokonok tobzódva várták őt Budapesten és nemsokára közösen tervezgették, mennyi mindent fognak csinálni a közelgő kánikulában :)

Remélem még sok szép napjuk lesz augusztus végéig, amikor már szinte "rutinszerűen" fog visszatérni hozzánk a kisasszony - aki nélkül meglepően zavaró módon, sokkal csendesebb a ház :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.