Mai témánk a baloldali közlekedés lesz.

Gondoltam, "zsurnalisztikázok" egy cseppet, így megnéztem az első két Google találatot, ami a témával kapcsolatos: szerintem leginkább a Wikipédia idevágó cikke foglalta össze legjobban a tudnivalókat.

Érdekes volt olvasni, hogy az 1930-as évek végéig bizony a legtöbb országban és időben (a napóleoni Franciországot kivéve) a bal oldalon mentek a lovakkal, szekerekkel, robbanómotoros kütyükkel. Nekem ez az ok tetszik a legjobban: 

„Ha a kardot jobb kézzel forgatták, akkor a hüvelyt bal oldalon kellett viselni. Baloldalt viselt kardhüvellyel azonban fizikailag lehetetlen jobbról felülni a lóra. ... Ha viszont az ember bal oldalról száll lóra, akkor a lovat az út bal szélére vezeti, hogy felszállás közben ne akadályozza a forgalmat” – ezért természetes, hogy elindulása után is bal oldalon közlekedik.

De a tény maradt: valamiért Európa és (Észak-)Amerika egésze átállt a jobboldalra (csak semmi politika! :) ), így háttérbe szorította az emberiség mintegy harmadát - és kisebb gondot okozott a modern autógyártásnak is.

Persze ez semmiben nem módosítja a tényt: Írországban bizony jobb oldalt van a kormány az autók többségében, nekem is át kellett állnom hát.

Ezt több lépcsőben tettem meg: elméleti síkon már gyalogosként túl kellett élnem az úttesten való átkelést az első napokban. El nem tudtam volna képzelni, hogy tényleg így lesz, de mostanra elmondhatom: már rutinszerűen nézek jobbra, amikor úttesthez érek. Fél év kellett hozzá, de sebaj :)

A második lépcső az agyam (hehe, mindig ez a nagyzolás) felkészítése volt a konkrét vezetési élményre. A "coach bus"-on, ami a DARTtól vitt Cherrywoodba, esetlegesen más kocsijába ülve, mindig aktívan néztem a forgalmat, és próbáltam átállni lélekben.

Azt már a kocsivásárlós bejegyzésben leírtam, hogy azért mindennek ellenére izgis volt első alkalommal jobboldalt beülni a volán mögé. A magam mögött hagyott mérföldek után pedig egyre inkább megfogalmazódott bennem, miben/hogyan más ez:

Talán van abban valami, amit a Wikipédiás cikk is ír: maga az, hogy az út bal oldalán kell haladni, jobbról elsőbbséget adni a körforgalomban haladóknak, stb. - hót egyszerű. Kb. ahhoz hasonlíthatnám, hogy a tükörben is fordítva látjuk magunkat, mégis tudunk borotválkozni/sminkelni. Teljesen logikus.

Az már viszont nehézkesebb, hogy a jó kis megszokott mozdulatokat újraértelmezzük. Jobbra nézve ugyanis csak az eget, vagy az A-oszlopot látjuk, nem a középső tükröt :)
Egyik volt kollegám (Hi Zombee! :) ) többször bevágta a jobb csuklóját - váltás helyett ;) Ez velem speciel nem fordult elő, de a sutább kezemmel azért nehezebb "szúrni" egy hármast, vagy "visszapakolni" gyorsan kettesbe. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire megszoktam a "visszaváltás-kanyarodás" kettős mozdulatsorát.

Az elején picit bezárva is éreztem magam, mert ugye nem volt igazán tér a jobb oldalamon. Többekkel megesett (velem is), hogy automatikusan az út bal oldala felé húzódtam - gondolom önkéntelen reflex ez: "ne legyünk olyan közel a jobb oldali felezővonalhoz". Erre is külön figyelni kellett - a gumik nem szeretik, ha az oldalfalaikat is súrlódásnak tesszük ki :P

És az egészre rányomta a bélyegét az a fura érzés, ami akkor lengett körül, amikor először ültem egyedül kocsiba Magyarországon, friss jogsival: "nem éreztem a teret" magam körül, nem mindig tudtam, merre vannak az autóstársaim körülöttem - egyszóval nem volt olyan "biztonságos" érzés.

Ennek folyományaként persze óvatos voltam. Közben idegesített, hogy nem annyira élvezem a vezetést, többet vacakolok, hosszabbnak tűnik a reakcióidőm, "lekötöttek" az apróságok is. De nem akartam semmit sem a "rutinra" bízni - ami nyilván nem is volt... Hacsak az nem nevezhető annak, hogy pl. sávváltáskor automatikusan abba az irányba fordítom a fejem, amerre megyek - tükörtől függetlenül. Az ilyenek azért jól jöttek :)

Nagy segítségemre voltak az ír közlekedők is! Talán furának tűnik, de itt nincs "letolás az útról", tülkölés, bevágás, cikázás. Aki "bevág" elém, az 99%, hogy elszúrta és talán észre sem vette, hogy ott vagyok. Ha valaki nem indul el a zöldnél - várakoznak. Egyik - magát megnevezni nem kívánó - ismerősöm egy komplett zöldet mulasztott el, és senki nem dudált rá.

Nos, lehet, hogy a rosszul vezetést ezzel a türelmességgel kompenzálják az írek, de ez most kapóra jött nekem. Nem mintha kalamajkába keveredtem volna, de legalább bízhattam abban, hogy nem áll a seggembe a külső sávban 60-nál egy k*cs*g, és tudtam, ha esetleg egy Y-os fordulónál nem sikerül elsőre bepakolnom hátramenetbe az autót, akkor sem dudál az egyetlen "feltorlódó" autó. Sok türelmet tanultam én is ;)

Ez a alatt a pár hét alatt már kezdem kiismerni az autót, és magamat is - már nem parázok egyből, amikor a ténylegesen két autó széles úton jön a szembesávban valaki, már merek 80-al menni a városon kívüli, 2x2 sávos utakon, tudom élvezni a szép tájat - és néha már azon kapom magam, hogy egy-egy amerikai filmet nézve morfondírozom: "Jé, ezek a rossz oldalon mennek... vagyis... ja, hogy ők a többség...?" :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.