Végre L. is írt, hurrá ;)

Már elterveztem, hogy miről fogok írni, de nagy örömömre L. "közbeszólt", úgyhogy most mindenkitől elnézést kérek, ha ugyanazt a témát még egyszer előveszem :)

Szilvi sulija volt ugye az első dolog, amit intézni akartunk, mert én bárhonnan be tudok érni (bizonyos keretek között :) ), viszont nem minden iskola egyforma, és neki jót akartunk választani: ahol van "english language support teacher" (magyarul: kiegészítő angoltanár), szivesen fogadják, és mondjuk nagyjából azon a környéken van, ahol szeretnénk majd lakni (erről még később szót ejtek).

Még itthon, a fejvadászomtól kaptam pár tippet, miket tartanak ők jó iskoláknak, így ezeket "megbombáztam" email-ekkel, plusz kinéztem párat a netről is. Ez utóbbi félmondat azért igényel némi kiegészítést, ugyanis Írország az "internetesítettség" terén kb. a 90-es éveket idézi. A kisebb boltoknak alig van weboldaluk, a tanintézményeknek mégannyira sem, ami van, az pedig annyira oldschool, hogy csak na (lopott animációs gifek, statikus html oldalak, évente/kétévente frissítve). Így néha emailcímet találni is kihívás.

Két iskolából írtak vissza (a kb. 8-ból, egynek pedig is nem élt már a megadott emailcíme... :O ), ezek a levelek nagyon pozitívak voltak, de érthető okokból személyes találkozót javasoltak. Kezdetnek nem volt rossz azért.

Ideérve kiderült, hogy pont egy kéthetes "midterm break" van, szóval csak az első munkahetemen tudtunk nekiindulni a keresésnek.

Az első iskolában (St. Anne) a telefonos időpontegyeztetés után egyből az igazgató fogadott minket. A nagyon kedves úriember pozitívan állt a helyzethez, feljegyezte a tudnivalókat Szilviről, de közölte, hogy bár Szilvit alapból szívesen fogadnák, sajnos a 2. osztályok, amik ideálisak lennének neki, nagyon tele vannak és az angoltanár sem biztos, hogy talál időpontot a naptárában. Biztos, ami biztos, megadta két közeli iskola telefonszámát és megígérte, hogy "hamarosan" visszaszól, amint beszélt a tanárokkal.

Újabb közjáték: a St. Anne suliba gyalog mentünk el a munkahelyemtől. A Google Maps, útvonalterve alapján 15 percet mondott (ennél általában mi gyorsabb léptűek vagyunk :) ). Átvágtunk egy kis parkon (sima fű, kanyargós utacskák, pár fa, bokor, semmi extra, mégis csak úgy ontotta magából az Életet), majd egy kis "külvárosi utacskára" keveredtünk. Az egész kicsit olyan "Szabadság-hegyes" feeling volt, vékony, picit emelkedős út, mindenhol hatalmas fák nyúltak az ég felé a a kertekből, még egy jó magas "Viadukt-szerűséget" is láttunk, befonva valami futónövénnyel. Eszméletlen hangulatos volt, és bár ez csak egy része volt a Shankill elnevezésű "területnek", megbizonyosodtunk róla, jó irányba tartunk (és nem csak szó szerint értve ;) ).

Az igazható "hamarosan visszaszól"-ja ténylegesen másnap volt, amikor is közölte a "principal", hogy van egy rossz és egy jó híre. A rossz (ki lehet találni): sajnos nincs már helyük Szilvinek, bár ismét elmondta, mennyire tündéri kislány, és amúgy felvennék. A jó hír viszont meglepett: személyesen beszélt egy másik iskola igazgatójával, és ő nemhogy pozitívan áll a dologhoz, de van is helyük, és ott is van "külön" angoltanár! Alig bírtam hálálkodni, annyira megdöbbentett, hogy egy igazgató ennyire személyes ügyének tekinti egy "jöttment külföldi" gyerekének az ügyét.

Nosza, le is szerveztem egy újabb találkozót (ez most pénteken volt) és újból Shankill irányába forgattam a képzeletbeli hajókormányt - azzal a különbséggel, hogy nehogymár unatkozzunk: menjünk pár megállót egy dublini busszal! Nagyon óvatosan kiválasztottam a megfelelő járatot. Mivel normális összefoglaló térképet még mindig nem találtam, kb. 1 órámba tellett, míg megtaláltam a 145-ös buszt, ami ráadásul nem óránként jár. A Google Maps utcanézete is nagyon hasznosnak bizonyult, így nem kellett kóvályogni sehol sem a megfelelő megállót keresve: ugyanis (ezt több helyen olvastam, és úgy tűnik, tényleg igaz), sok megállót csupán egy szimpla "sárga DublinBus" póznácskával jelölnek, amin rajta van a megálló négyjegyű számból álló azonosítója - és ennyi! Se menetrend, se "itt ez-és-ez áll meg", semmi...

A egyik 145-ös pont előttünk ment el, gondoltam, mindjárt jön a másik. Aha... hát nem... tanulság: ha picit futni kell, megéri, mert ki tudja, mikor jön a következő járat... :( Mindegy, időben voltunk, ez picit megnyugtatott, csak picit fázdogáltunk. De sebaj, végülis megjött az újabb emeletes buszocska!

Kis lábjegyzet: csak ismételni tudom a sok internetes jótanácsot: ha jön a busz, le kell inteni! Ne várj másokra (ők lehet, hogy más buszra várnak, vagy csak épp ott álldogálnak)! Elég picit kitenni a kezet, nem ciki, mindenki ezt csinálja. A busz pedig kíméletlenül elmegy, ha nem intenek neki és nincs leszállója - aztán lesheted a következőt!

A felszállás közben némi kommunikációs probléma adódott, ugyanis semmit nem értettem a vélhetően kb. nyugat-ír kiejtéssel beszélő sofőr kérdéseiből (most jut eszembe, lehet, hogy írül beszélt!). Nagy nehezen rávett, hogy a végállomásig vegyek jegyet (így kb. 1 Euroval többet fizettünk, de már nem érdekelt). A buszos jegyvásárlásnál fontos, hogy legyen pontosan annyi apró, amennyi kell, mert a sofőr nem tud visszaadni: egy gépbe kell szórni a pénzt, ami kielemzi, hogy mennyit is dobtunk bele és ez alapján pötyögi a kis gépbe a vezető a jegyek számát és típusát. (Ha valaki mégis többet adna, azt a jegyen feltüntetik és vissza lehet igényelni személyesen, de csak ezért bemenni a központba felesleges időtöltés).

Na, mentünk 4 megállót. Hát, kegyetlen, főleg babakocsival. Tolta a csávó neki, mint állat, úgy vette birtokba a kis körforgalmat, mintha valami rally-verseny lenne, csak kapaszkodtunk. L. közölte, ez volt az első dolog, ami rohadtul nem tetszett neki, és amíg Szonja biztosan nem áll a két lábán, addig ő, ha nem muszáj, nem ül ilyen ördögi szekérre! :)

Kis sétával feledtettük a vidámparki hangulatot, majd bementünk Szilvi leendő iskolájába. Ahogy L. is írta, a sulik, amiket láttunk, inkább területileg terjeszkednek: földszintes épületek, sok folyosóval, tágas ablakokkal. Nagy termekben tömködik a lurkók fejét a tudással és az alsóbb osztályokban tényleg kis asztaloknál, csoportokban dolgoznak a csemeték. Itt van digitális tábla is, bár ez csak 1-2 éve van - és Magyarországon is terjedőben van, úgy tudom.

A igazgató(nő) itt is nagyon kedves volt, behívta a külön angoltanárt és többször biztosított minket, hogy Szilvinek nagyon jó helye lesz itt, rengeteg külföldi tanul náluk most is (szinte mind nulla angollal jött) és Szilvi lesz az első magyar ebben a tanévben! :) (Van térképes tablójuk is, amin nemzetiszín zászlókkal is jelölik, hogy a világ mely tájairól vannak diákjaik, nagyon cuki)

Az igazgatónő végigvezetett minket a sulin, megnéztük a két másodikos osztályt, a könyvtárat, pár szót váltottunk a tanárnőkkel és egy lengyel diákkal is, akik mind nagyon szimpatikusak voltak. Amit L. már említett és én is észrevettem: fegyelem és jó hangulat volt az iskolában. Amikor betolakodtunk az órára és a tanárnők velünk foglalkoztak, a gyerekek ránk figyeltek, csendben, szépen; nem kezdtek el egyből hangoskodni, játszani. A könyvtárba betérve a gyerekek egyből felálltak (hiszen az igazgató jött!) - de közben azért lehetett érezni, hogy a hangulat kellemes... iskolai :)

Az ír iskolákban kötelező az egyenruha. Ez a Magyarországon kommunista időkből emlékeinkben maradt "iskolaköpenynél" azért sokkal "szofisztikáltabb" dolog. Úgy kell elképzelni, hogy minden iskolának mások a színei és a jele (címere) és a diákok úgy is képviselik a sulit, hogy beöltöznek a színeikbe. Az anyagi vonatkozásokat most hagyjuk, nekem alapvetően tetszik az ötlet. Nincs "nekem jobb, mert Adidas pólóm van" duma, és sokkal közösségformálóbb ez, mint pár közös iskolagyűlés, vagy egy pecsét a diákigazolványba.

Fontos dolog még, hogy Írország nagyon katolikus. A két iskola is, amiben voltunk, katolikus iskolák. Nem vallási iskolák, nem szabad összekeverni, csak próbálják a katolikus értékrendet közvetíteni az oktatásban - arra az erkölcsösségre nevelik a gyerekeket, ami a vallásuk lényege: legyél jó, illedelmes, tanulj szépen, tiszteld az idősebbeket, ilyesmi. Persze aki konkrétan katolikus, annak gondolom még inkább "hasznára válik" ez, de nem gondolom, hogy ilyen szellemben nevelni a gyerekeket alapvetően rossz lenne. Picit furán éreztem magam, amikor mindkét helyen megkérdezték, Szilvinek milyen a vallása - ez nekem eléggé személyes kérdés - de megnyugtattak, hogy ez csak ilyen "for the record", semmiben nem befolyásolja az oktatást.

Ami még fura, hogy minden nap van fél óra "hittan". Nem kötelező, de külön kell szólni, ha ki akarjuk arról venni a gyereket. Amikor ezekről olvastunk a neten, úgy gondoltuk: "nanee, ez milyen már", de ott, ahogy előadták ezt, arra jutottunk, hogy ez is egyfajta "tudás", legfeljebb megismeri Szilvi picit a Bibliát - anno, középiskolás koromban én magamtól olvasgattam bele illetve jártam utána más vallásoknak, szóval ez akár egyfajta "általános műveltség" kiegészítése lesz neki :) Abban is biztos vagyok, hogy nem egy csuhás fogja pálcával a kezében bemagoltatni az Ószövetséget, hanem remélhetőleg gyakorlatiasan, a mostani életre átültetve veszik sorra azokat a "kedves példameséket", amik a Szent Könyvben vannak :)

Búcsút vettünk hát a Scoil Mhuire-től, a becsukodó ajtón át még utoljára hallhattam az igazgató és az angoltanár "What a lovely family..." szívet melengető mondatát, és picit zsongó fejjel - egy kis időre - otthagytuk a sulit.

Huh, jó sokat írtam most egyhuzamban, de sok minden is történt - ráadásul aznap péntekre, a sulilátogatás utánra terveztük a háznézést is, ami úgy látszik, egy köv. poszt témája lesz már csak :)

Szóval türelmet kérünk :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.