Ahogy már említettem az előző bejegyzésben, a munkahely lényegében elég "sivár" környék, 500 méterre kezdődnek a lakóházak, apartmanok, amúgy meg fű és út minden. Dehát ott úgyis csak áthaladok.

 

Mivel sok külföldi városban eddig nem nagyon jártam életemben, csak Londonnal tudom összehasonlítani Dublint. Hasonló épületeket, szűk utcácskákat láttam a belvárosban. A forgalom nagyon durva volt. Az OK, hogy a "buszvégállomás" (O'Connell street) körül minden második jármű busz volt, de legalább haladtak. Kintebb viszont, csúcsidőben hatalmas dugókat láttam. Az autósok érzésem szerint nyugodtak, a taxisok budapesti szemmel nézve kifejezetten szabálytartók voltak, és ráadásul kedvesen csacsogtak is velem. Azért felötlött bennem, hogy számomra már a budapesti-belvárosi autótömeg is sok, szóval itt aztán pláne nem szeretnék vezetni.

 

A Luas viszont nagyon jó találmány. Ez lényegében egy zárt pályás felszíni metró/villamos keveréke, viszont csak két ilyen vonal van a városban, a többi tömegközlekedési lehetőség: busz vagy elővárosi vonat (Darts). Átfogó térképet, információkat nehézkesen lehet a neten találni, sok buszjárat csak óránként (csak szünnapon, esetleg szökőévben) közlekedik - szóval Dublin tényleg nem a tömegközlekedéséről híres. Biciklisávot sokat láttam, annak használóját kevésbé - az 5-10 fokos téli idő biztos kocsiba kényszerítette szegény íreket :D

 

No igen, az időjárás. Felhős volt. Mármint nagyon. És végig. Környezetem közvélemény-kutatása alapján a két és fél nap alatt tehát hagyományos ír időm volt, néha szemerkélt az eső, nyílt terepen fújt a szél, de összességében melegebb volt, hőfokra és érzetre is, mint Magyarországon. Nem álmaink időjárása, de legalább télen nem fagy - illetve nem minden évben és nem folyamatosan :)

 

Szerencsére találtam két parkot is. Az ilyesfajta városi parkok-parkocskák - londoni kiruccanásaim során - a kedvenceim lettek. A Saint Stephen's Green és a Merrion Square Park kifejezetten takaros kis létesítmények, és bár nem vehetik fel méretben a londoni Regent's Park-kal a versenyt, jó volt látni, hogy a környező zajos utcák helyett az emberek inkább a zöld felé kerülnek picit, csakhogy szép gyepet, szökőkutakat, hattyúkat, mókusokat és sirályokat lássanak/halljanak.

 

És itt ért dublini tartózkodásom során az első meghatározó élményem. Talán szentimentális vagyok (esetleg egyenesen hülye :) ), de leszállva a Luasról, 2 utcával arrébb meghallottam egy sirályt... Igen, azt a fajta madarat, ami Budapesten is van a Dunánál (illetve a szeméttelepeken...). Igen, ami a tenger közelsége miatt Dublinban megszokott látvány és "hallvány"... mégis... amint meghallottam az első rikoltást, kirázott a hideg és olyan dolgokra "emlékeztem", amire addig soha. Úgy éreztem, órákig tudnám hallgatni és nézni őket. Tudtam, hogy szeretem ezt a hangot, ezt az érzést, amit felhoz bennem. Tudtam, ha ide jövünk, emiatt nagyon fogom szeretni ezt a várost :)

 

Evezzünk kicsit földibb vizekre azért... A turisták számára kínálkozó bel-belvárosi rész tipikusnak mondható. Sok üzlet, még több kajálda, sok régi épület - bár ezek azért monumentalitás szintjén szerintem elmaradnak a londoni, de még a budapesti híres műtárgyakhoz képest. Dublin folyója, a Liffey picit viccesnek hat a Dunához képest (amely mondjuk Európa legnagyobb folyója), de azért mégiscsak folyó és mi szeretjük a folyókat :)

 

A hidak a folyóhoz mértek, kicsik, van gyaloghíd is, és találtam pár szenzációs megoldást a Liffey felső szakaszának kihasználására - vagyis sok híd "felnyitható", "félrefordítható".

 

Az emberek kedvesek voltak. Öltözködésük visszafogott, voltak divatos, de "tréninges" járókelők is.

 

Összességében átéreztem a hangulatát a városnak. Tetszett is, de tudtam, nem szivesen laknék a belvárosi részben. A kintebbi részek kertvárosi feelingje jobban megfogott, és jó tömegközlekedéssel 15-20 perc alatt bármikor be lehet menni a "zsufiba", ha akarunk.

 

Végülis elérkezett az idő és felszálltam a reptérre tartó buszra. Szerencsémre találkoztam egy jófej magyar sráccal, akivel hamar elment a 2-3 óra várakozás. A repülőút pedig már szinte csak egy röpke pillanat volt addig, amíg végre újra haza nem érkeztem. Hullafáradtan, de sok élménnyel, izgalommal... :)

 

Bár ebben a leírásban árnyékolja a képet, hogy nagyon hiányzott kis családom, egyedül bolyongásom során mégis éltetett valamennyire, hogy mindent megfigyeljek, elmondhassak L.-nek - hiszen ha sikerrel járok, az én feladatom "átadni" az ottani feelinget és felkészíteni mindenkit családunk dublinizációjára :)

 

(Nos, nagyjából most kezdem behozni magamat, ezentúl remélhetőleg "friss hírekkel" szolgálhatok majd a költözéssel kapcsolatban)